Új fordulatot vett a Balaton egyik legtöbbet vitatott ingatlanügye: mégsem valósulhat meg az a 105 lakásos társasházprojekt, amelyet a balatonaligai magaspartra terveztek.
Brutális károkat okozhat, ha idén is beüt a fagy, de mire számíthatunk tavasszal? Itt a hivatalos válasz
Komoly problémákat okozhat a következő hetekben, hónapokban az, ha a szokatlanul tavaszias január és február után erősebb fagy érkezhet. Ezzel akár a tavalyi fagykárok is megismétlődhetnek, sőt, a múlt évinél is komolyabb kiesést szenvedhet el a gyümölcságazat - közölte Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem MÉK Kertészettudományi Intézetének vezetője az Agrárszektornak.
Március elején természetesen nem lehet megjósolni, hogy milyen évnek, illetve évjáratnak nézünk elébe, az elmúlt egy évből tudunk ítélkezni, aminek – egy gyümölcsfa életében – értelemszerűen van hatása az idei évre
– közölte az Agrárszektorral Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem MÉK Kertészettudományi Intézetének vezetője. A szakértő emlékeztetett:
tavaly a legtöbb gyümölcsfaj esetében nem volt nagy termés, a kajszi és az őszibarack a tavaszi fagyok okán kifejezetten gyenge termést produkált.
A körte, meggy és a cseresznye egy gyenge közepes terméssel volt jellemezhető, míg a szilva felemásra sikeredett, vagyis az észak-keleti országrészben jó termést hozott, más országrészekben viszont kifejezetten gyengén produkált. Egyedül az alma esetében volt egészen jó termés, de nem voltak túlterheltek a fák.
Már egyetlen hideghullám is komoly károkat okozhat
A csapadékviszonyok tavaly közel optimálisak voltak, már kora tavasztól, sőt téltől kezdve nyár közepéig jó volt a csapadék-ellátottság, a szeptember-október volt száraz és szokatlanul meleg volt, azonban a november-január időszakban is bőséges csapadék hullott. A tavalyi, nem kiemelkedő termés és a kiváló csapadékviszonyok összességében megfelelő hátteret adnak egy idei jó virágzáshoz, ami alapja a jó termésnek.
Azonban ezeket a pozitív kilátásokat és várakozásokat egy nap leforgása alatt átírhatja az időjárás, különösen az esetlegesen március közepe és május közepe között érkező tavaszi fagyok.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Apáti Ferenc az elmúlt hetek időjárását úgy jellemezte, az nem tekinthető normálisnak, de a klímaváltozás okán most már szokványos, hogy a január, illetve a február nagyon enyhe, már-már tavaszias.
Jellemző egy ideje, hogy tavasszal aztán másfél-két hetes ciklusokban, néhány napra visszatér a tél, ami azt jelenti, hogy sarkvidéki eredetű hidegbetörésekkel nagyon hideg levegőt és éjszakai, vagy akár nappali fagyokat hagy maga után. Úgy tűnik az utóbbi évekből, hogy a természet ezen viselkedése már-már tendencia, így sajnos számítanunk kell rá, hogy idén sem ússzuk meg a tavaszi fagyokat. Nyilván nem lehet megjósolni az időjárást két-három hónappal előre, és reménykedünk abban, hogy idén nem lesznek fagykárok a gyümölcsösökben, de tartok tőle, hogy nem az a kérdés, hogy lesz-e fagyos éjszaka, hanem az, hogy hányszor és milyen mértékű
- tette hozzá.
A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható, ITT.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








