Az adventi vásárhoz hagyományosan számtalan kulturális program is kapcsolódik.

Fergeteges programokkal várnak Szentendrén: szombaton kezdődik az adventi vásár

MTI
2023. november 26. 18:32 2 perc

Ünnepi programokkal és vásárral várják a látogatókat szombattól vízkeresztig Szentendrén - közölte a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője.

Lakatos Judit elmondta, hogy az adventi vásárhoz hagyományosan számtalan kulturális program is kapcsolódik. A központ által szervezett eseménysorozat keretében a Fő téren a négy adventi gyertya ünnepélyes meggyújtásához a város életében fontos szerepet betöltő nemzetiségek is csatlakoznak, közülük ünnepi műsorral készül a román, a szlovák és a horvát önkormányzat.

A Fő téri eseményeket rövid karácsonyi koncertek zárják, ahol fellép mások mellett a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság katonazenekara és a Musica Beata Vegyeskar is. Mivel az idén advent negyedik vasárnapja szentestére esik, az utolsó gyertyagyújtást december 23-án, szombaton tartják

- hívta fel a figyelmet az ügyvezető.

Az ünnepi programokba a legkisebbek is bekapcsolódnak, a város óvodásai szombat délutánonként, illetve vízkeresztkor karácsonyi dalokat énekelve vonulnak az Evangélikus Templomtól a Fő téri jászolig. December 2. és január 7. között változatos rendezvényekkel várják az érdeklődőket a város kulturális intézményei, üzletei és vendéglátóhelyei, köztük a Tourinform Iroda, a Barlang, a P\'art mozi, illetve a Ferenczy Múzeumi Centrum és a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár. Az egyedi programok között sok más mellett kézműves- és mesefoglalkozások, ökumenikus kórushangverseny, adventi fotóséta is található, szilveszterkor pedig Csavard fel a Főteret! címmel utcabállal és fényfestéssel ünnepelhet a közönség.

A Szentendrei Teátrum a többi között Fischl Mónikával és vendégeivel tartja hagyományos karácsonyi koncertjét, de ingyenes szabadtéri színházi élményeket is ajánlanak a Fő téren. A Dumtsa utca színes forgatagában elsősorban szentendrei és környékbeli kézművesek portékái közül válogathatnak a látogatók, de gazdag gasztronómiai kínálat is fogadja őket minden nap január 7-ig.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A helyi civil szervezetek és az önkormányzat több adománygyűjtő akciót és élelmiszerosztást is tart, a támogató kezdeményezések közül kiemelkedik a december 2-i Jótékonysági Mikulásfutás a Duna korzón

- tájékoztatott Lakatos Judit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?