Gasztromesénk legújabb fejezetében a nyugati határvidékre kalandozunk, hogy kiderítsük, honnan jött ez a kevéssé ismert finomság, és hogyan kerülhet a mi konyhánkba is.
Szeptember 1-jétől az MVM Next veszi át az egyetemes áramszolgáltatást az ELMŰ-ÉMÁSZ szolgáltatási területén, a váltás miatt az ELMŰ-ÉMÁSZ arra kéri az ügyfeleit, hogy a minél pontosabb elszámolás érdekében augusztusban a megszokott módon adják majd meg mérőállásukat. Az érintett, zömében lakossági ügyfelek augusztus 31-i dátummal végszámlát kapnak majd - közölte a szolgáltató
A szeptember 1-jén esedékes szolgáltatóváltás a villamosenergia-ellátást nem érinti, és nem vonatkozik az ELMŰ-ÉMÁSZ-szal jelenleg is versenypiaci szerződésben álló ügyfelekre - számukra továbbra is a vállalat biztosítja változatlanul a villamosenergia-szolgáltatást.
A szolgáltatóváltás nincs hatással a villamos energia árára.
A számlák kiegyenlítésével kapcsolatos szabály, hogy minden számlát annak a szolgáltatónak kell befizetni, amely azt kiállította. Tehát az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól kapott számlákat szeptember 1. után is még a régi szolgáltató felé kell rendeznie. Ugyanez érvényes a részletfizetési megállapodásokra is.
Közölték tovább, hogy a Simple Pay rendszerben az ismétlődő fizetés jelenlegi beállítása megszűnik, az online bankkártyás fizetés pedig egy másik banki felületen lesz elérhető. Aki eddig elektronikus úton kapta számláit, továbbra is elektronikus formában tudja megtekinteni azokat szeptember 1-től az MVM Next online ügyfélszolgálatán, ezzel további teendő nincs.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A villamosenergia-hálózat fenntartója és üzemeltetője Budapesten és Pest megye legnagyobb részén továbbra is az ELMŰ Hálózati Kft. lesz, amely az E.ON Hungária Csoport tagja. Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. jelenlegi szolgáltatási területén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, illetve Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye egyes részein - zárási feltételek teljesítését követően - az MVM Émász Áramhálózati Kft. lesz az áramhálózat fenntartója.
Az ügyfélszolgálati elérhetőségek augusztus 31-ig változatlanok. Az ügyfélszolgálati irodák helyszíne nem változik, azonban szeptember 1-jétől azokat már az MVM Next üzemelteti megváltozott nyitvatartási időben. Az átállás miatt az ELMŰ-ÉMÁSZ ügyfélszolgálati irodái augusztus 30-án és 31-én zárva tartanak, az online ügyfélszolgálat és a mobilapplikáció pedig augusztus 28. és szeptember 1. reggel 08.00 óra között nem lesz elérhető. A villamosenergia-hálózat fenntartójaként az ELMŰ Hálózati Kft. szeptembertől két ügyfélszolgálati irodát működtet majd Budapesten és Érden.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
Döbbenet, mit hagynak maguk után a felelőtlen horgászok: nézzétek, mit szedtek ki a debreceni tóból!
Egy mindössze 100 méteres szakaszról is ólomsúlyú horgászfelszerelések, zsinórok és más, vízbe szakadt kellékek kerültek elő a Látóképi-víztározóból.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







