A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, a helyi városvezetés pedig fokozott óvatosságra inti a szülőket.
Regisztrált dohánytermelő tagja is volt annak az illegális dohánykereskedelemmel foglalkozó bűnszövetségnek, amit a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az elkövetők tavaly több mint 8 tonna, összesen 800 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő fogyasztási dohányt állítottak elő és értékesítettek, 327 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.
A bűnbanda tagjai a hazai regisztrált dohánytermelőtől, illegálisan szerezték be az alapanyagot, amit saját gépeiken dolgoztak fel, és az így előállított fogyasztási dohányt adták tovább áfa és jövedéki adó fizetése nélkül
- olvasható a közleményben.
A hálózat felszámolására szervezett akcióban a NAV észak-alföldi nyomozói és járőrei 12 helyszínen csaptak le egyszerre. Az átkutatott ingatlanokban összesen három dohányvágó és egy dohányrázó gépet, továbbá a karbantartásához szükséges 20 hengert és 500 „fésűt” foglaltak le, valamint 31 millió forint értékben kerültek bűnügyi zár alá a dohánytermelő mezőgazdasági gépei, illetve ingatlanjai.
A nyomozók összesen hét személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat – köztük a regisztrált dohánytermelőt – le is tartóztattak. A NAV bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár tíz év szabadságvesztésre, valamint akár több száz milliós jövedéki bírságra is számíthatnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tapasztalatok szerint a hazai termőterületekről is egyre nagyobb mennyiségű dohány kerül az illegális piacra. Ez a trend jól látszik a már felderített bűncselekmények elkövetési módjaiból, és erre utal a hazai regisztrált dohánytermelők legális értékesítésének csökkenő volumene is. Nem véletlen tehát, hogy a NAV célkeresztjébe kerültek a Magyarországon megtermelt dohánnyal kapcsolatos visszaélések.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







