19 °C Budapest

Hoppá, egy ötlet: így egyre több gyerekek tanulhatná meg, hogyan kell komposztálni

MTI
2021. február 20. 13:20

Országos programmá bővítené az agrártárca az iskolai komposztálók felállítását, ezzel is bővítve a gyerekek tanteremben szerzett ismereteit. Nagy István agrárminiszter a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola udvarán felállított komposztálót tekintette meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel pénteken, ahol a miniszter azt mondta: végtelenül fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek a környezetükre.

A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi Humusz Maximusz Egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel.

Nagy István hangsúlyozta, hogy a komposztálással az ökológiai folyamatokra, a körforgásos gazdálkodásra hívják fel a gyerekek figyelmét, hogy legyen gyakorlati tapasztalatuk is arról, hogyan alakul át a szerves anyag termőfölddé.

Ez egy nagyon jó, szemléletes módja annak, hogy a gyermekek játszva tanulják meg azt a körforgást", ahogy az ételmaradékból, az udvari zöldhulladékból kialakul a termőföld

- fogalmazott.

Mosonmagyaróváron huszonöt, a Szigetközben pedig további húsz ilyen komposztálót helyeztek ki.

A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi Humusz Maximusz Egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel. MTI/Krizsán CsabaA Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi Humusz Maximusz Egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel. MTI/Krizsán Csaba

Nagy István elmondta: azt tervezik, hogy az év második felétől önkormányzatonként további komposztálókat állítanának fel, ahová bárki elvihetné a zöldhulladékot.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Erre keressük a forrást és a lehetőséget (...), hiszen, ha valóban tenni akarunk a környezetért, akkor ez egy olyan program, amely méltán találhat követőkre

- mondta.

A cél az, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen, a hulladék pedig a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra, ahelyett, hogy elégetnék, szemétlerakókba helyeznék - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra elmondta: örömmel látja, hogy minden helyi iskolában működik egy komposztáló. Hangsúlyozta, hogy más kötelezettséget ébreszt a gyerekekben a környezetvédelem iránt az, ha nemcsak tankönyvekből tanulják meg, hogy hogyan működik, hanem látják és tapasztalják is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Helyreigazítás!

Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?