Társasházban élsz? Ha időben kapcsoltok, az egész lakóközösség milliókat spórolhat ezzel

MTI
2020. december 20. 13:00 2 perc

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által biztosított hárommilliárd forintos forrásból indul pályázat a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódva a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtés-korszerűsítésének támogatására.

Az ITM az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte Kaderják Péter klíma- és energiapolitikáért felelős államtitkárt, aki kiemelte: a lakóingatlanok energiahatékonyságának növelését, szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését eredményező beruházásokra összesen hárommilliárd forint áll rendelkezésre. A programban márciustól lehet majd benyújtani a pályázatokat, de a dokumentumok már most elérhetők a kiíró ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján.

Emlékeztetett: az ITM a felhívás előzményeként 2019 nyarán hirdette meg az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztésére és radiátorcserére irányuló pályázati támogatási programot. A kiírásnak köszönhetően 321 társasházban, lakásszövetkezeti épületben 26 300 lakás fűtési rendszerének energetikai korszerűsítése kezdődhetett meg 2,46 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. A fejlesztésektől évente több mint 18 millió KWh energiamegtakaritást és 4100 tonna feletti szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést vár a szaktárca.

Hozzátették: a program folytatásaként az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. közzétette a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó új pályázati felhívást, amelynek célja a szabályozható fűtéssel még nem rendelkező 170 ezer lakás modernizálásának támogatása.

A vissza nem térítendő támogatás legfeljebb a beruházás elszámolható bruttó költségének felét fedezheti.

A társasházak, lakásszövetkezetek minimum 150 ezer forintot, maximum 75 millió forintot nyerhetnek el fejlesztéseikre. Az egy lakásra eső támogatás azonban nem haladhatja meg a 400 ezer forintot - írták.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ITM tájékoztatása szerint a pályázatokat elektronikusan, ügyfélkapus azonosítást követően, a pályázati portálon keresztül lehet majd benyújtani 2021. március 16-án 10 órától a forrás kimerüléséig, de legkésőbb augusztus végéig.

A részletes kiírás és egyéb dokumentumok, információk az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján érhetőek el - közölte az ITM.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?