Döbbenet látni, mi lett az egykor kedvelt balatoni kempingekből és olcsóbb üdülőhelyekből! Pedig a rendszerváltás környékén még elképzelhetetlen volt a Balaton kempingek nélkül.
A lombos fák, cserjék fantasztikusan néznek ki ősszel, de az évelők még több színt adnak a forgataghoz, az egynyáriakat pedig még viszonylag olcsón is kínálják.
Ha te is az őszi színek szerelmese vagy, és imádod, ha a kerted is pompázik a nyárutó beköszöntével, érdemes előre tervezni az ültetéssel, növénygondozással is. A lombos fák, cserjék fantasztikusan néznek ki ősszel, de az évelők még több színt adnak a forgataghoz, az egynyáriakat pedig még viszonylag olcsón is kínálják – utóbbiakat sokan inkább a késő tavaszi időszakkal asszociálják, holott nem csak akkor viríthatnak a kertekben. Annak érdekében, hogy kellőképpen kiélvezhessük a pompájukat, legkésőbb augusztusban érdemes velük tervezni. Ezzel kapcsolatban adunk most tippeket a The Spruce cikke alapján.
Mikor érdemes megvenni és elültetni az őszi virágokat?
Ne várjunk vele őszig, ugyanis ha túl későn tesszük ezt meg, csak megrövidítjük azt az időt, amikor a pompájukban gyönyörködhetünk. Az ültetésnek ugyanakkor nincs kőbe vésett dátuma, a régió aktuális időjárása nagyban befolyásolja, mikor lenne ideális. Vannak nyarak, amikor augusztus közepe-vége viszonylag esős, ami tökéletes erre a célra, máskor nyár végén akkora forróság van, hogy jobb vele várni kora szeptemberig, ha nem akarjuk kitenni a frissen kiültetett növényeinket a hő okozta stressznek. Azzal sem árt tisztában lenni, milyen növények kaphatók egyáltalán ebben az időszakban.
Mi az ideális választás?
Azok a növények, amik túlélik az első fagyokat, mint például a krizantém, remek választások az őszi ültetésre, a hideg beköszöntével is színeket lopnak a kertünkbe. Egynyáriak közül jó választás lehet a bársonyvirág, a paprikavirág, a mézvirág (vagy illatos ternye), a lobélia, sarkantyúka, az árvácska vagy az oroszlánszáj. Ezeknek a fajtáknak a virágzása rövid, de látványos lesz.
Íme néhány virág, ami az őszi kert éke lehet
- Krizantém: az ősz utolsó virágai, de számos, korábban (akár májusban is) nyíló változatuk is ismert. Fajtái között egynyáriak, évelők és félcserjék egyaránt előfordulnak. A túlzott meleget nem kedveli, a 30 °C feletti hőmérséklet már károsíthatja. Az őszi fajták jellemzően októberben virágoznak, de takarással ez novemberig kitolható. Az őszi krizantémok úgynevezett „rövid nappalos” növények, azaz virágzásukhoz napi 13–14 óra sötétre van szükség.
- Őszirózsa: nemzetségükbe mintegy kétszáz faj sorolható, hatalmas szín- és méretválaszték jellemzi őket. Többségük jól tűri a szárazságot, főként a napos helyeket kedvelik. Ha túlzottan árnyékos, nyirkos helyre ültetjük, sajnos könnyen megtelepszik rajtuk a lisztharmat Erkélyen is remekül megél, a nyár második felében kezd el virágozni.
- Árvácska: a fagyokig nyílik, tavasszal ad igazi színes virágszőnyeget. A hűvös, csapadékos éghajlatú országokban tavasztól őszig virít, Magyarországon az aszályos, száraz meleg nyáron hamar elviszi. Ahhoz, hogy a téli fagyokat ténylegesen átvészelje, késő ősszel (időjárástól függően októberben, novemberben) ajánlatos lassan rothadó (pl. fenyő) lombokkal, valamint földdel takarni a töveket.
- Pompás varjúháj: nagyon kedvelt termesztett növény, mivel jól tűri a szárazságot és emiatt talajtakaróként használható. Természetes előfordulási helyei eredetileg Oroszország délkeleti vidéke, Kína északi és keleti részei, valamint a Koreai-félsziget voltak. Csillag alakú rózsaszín virágai 15 centiméter átmérőjű, lapos virágzatba tömörülnek.
- Őszi napfényvirág: eredetileg Észak-Amerikából származik, augusztustól október végéig találkozhatunk virágzó fajtájával. A fészekvirágzatok jellegzetes alakúak. A gömb alakú, a kissé lefelé álló sugárvirágok csúcsuk felé kiszélesedők, sárga, barnássárga vagy barnásvörös színűek. Egyes fajtái vágott virágként is használhatóak.
Az őszre való készülődésünk közepette mindenképp jusson eszünkbe, hogy a legtöbb növényt megviseli az augusztusi nagy nyári szárazság, ezért fontos, hogy azokat a virágokat, amik igénylik, rendszeresen, gondosan öntözzük meg. Különösen ügyeljünk a függőcserepekre és ládákba ültetett növényekre. Próbáljunk takarékosan bánni a vízzel a locsolásnál is - ennek jegyében gyűjtsünk edénybe vizet és hasznosítsuk!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az öntözés mellett a táplálásra is figyelnünk kell: kéthetente adjunk tápoldatot a virágainknak, ha minél hosszabban szeretnénk csodálni a szépségüket.
Ugyan még nem aktuális, de ahogy a hőmérséklet esik, úgy érdemes gondoskodni azokról a növényekről, amik még nem merültek téli álomba. Ha szükséges, használjunk talajtakarót.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


