Van az az igazi házi szilvalekvár, amiben tényleg megáll a kanál. Aztán van, ahol kenyérre kenik, majd még tejföllel is megpakolják. De hogyan készült Szatmárban?
Országos kezdeményezés: itt vehetsz részt a csecsemő- és koraszülött elsősegély tanfolyamokon
A bölcsőhalál kialakulásának oka ismeretlen, és bár az utóbbi időkben ritkábban, de sajnos mindmáig előforduló jelenség, és bizonyos hajlamosító tényezők – például a koraszülés – fennállhatnak. Hogy minden kisbabás család, vagy akik épp gyermekük érkezésére várnak, felkészülhessenek az esetleges vészhelyzetekre, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a NaturAqua támogatásával az ősz folyamán országszerte csecsemő-újraélesztés és kisgyermek-elsősegély tanfolyamokat szervez, melyekre bárki jelentkezhet és előzetes regisztrációt követően ingyenesen részt vehet.
A váratlan, traumatikus helyzetre jobb felkészülni, mint megijedni! Ezért októberben megkezdődtek a csecsemő-újraélesztés és/vagy kisgyermek-elsősegély tanfolyamok. A KORE és a NaturAqua jóvoltából a minden hazai megyében elérhető tréningeken többek között a picik újraélesztéséről tanulhatnak a résztvevők, és az elméleti információk mellett ún. fantomon (modell-bábu) történő gyakorlásra is sor kerül. Ezek az ismeretek hasznosak a kisgyermekes családok és a babára várók számára egyaránt. A szervezők célja, hogy az itt elsajátított tudást tudják alkalmazni a szülők, amennyiben esetlegesen bekövetkezik a baj és leáll a kisbaba keringése és légzése. A tanfolyam alapvetően laikusoknak szól, azonban az egészségügyi dolgozóknak is hasznos lehet, ha napi szinten nem ezzel a témával foglalkoznak.
Magyarországon kb. 40 fulladásos gyermekhalál történik, mert nem sikerült megmenteni a gyermekek életét teljes légúti elzáródás esetén, amikor is újraélesztésre lett volna szükség. Az idei ősz során minden megyében meghirdetett tanfolyamok célja, hogy sürgősségi helyzetben a felnőttek felfokozott izgatottságát, illetve a kialakult pánikhelyzetet az észszerű, higgadt cselekvés váltsa fel. A csecsemő-újraélesztés képzést már többek között Zalegerszegen megtartották, ahol nagyon elhivatott, érdeklődő csapat vett részt. A hallgatóság kora-mamákból és még áldott állapotban lévő kismamákból, plusz kispapákból, valamint egy leendő nagyiból állt.
A képzésen a vészhelyzeti teendők mellett a helyes mentőhívás ismérveit is átadtam, mivel sokan nem tudják, hogy a mentésirányító súlyos esetben egészen addig vonalban marad a bejelentővel, ameddig a mentő a helyszínre nem ér. Ezen a kritikus idő alatt szakmai és mentális támogatást tud nyújtani a helyszínen lévőnek ahhoz, hogy a tőle elvárható maximumon elsősegélyben részesíthesse a bajbajutottat. Különösen igaz ez olyan esetben, amikor a kétségbeesett szülő hív mentőt súlyos, életveszélyes állapotban lévő gyermekéhez. A tanfolyamon megszerzett ismereteket egy éles helyzetben a telefonos segítséggel kiegészítve biztosabban tudják majd használni a résztvevők, ha szükség lenne rá
- mondta a zalaegerszegi tanfolyamot tartó Vincze Luca, Zala megye vezető mentőtisztje.
Veszprémben is lezajlott már az elsősegély tanfolyam, ahol Horváth Erika szülésznő, BLS-AED Instruktor, elsősegély oktató tartott képzést a résztvevőknek.
Nagyon fontos a gyakorlat, hogy a kezükben legyen a mozdulat. A szülőknek tudniuk kell vészhelyzet esetén, mit, miért csinálnak, s az hogyan hatékony. Úgy a befúvás módja, ismétlésszáma, a mellkaskompresszió módja, mélysége, ismétlésszáma, frekvenciája. A tréningeken jelen lévők megtanulják felismerni az életjelenségeket, illetve azok hiányát. S azt, hogy légzés hiánya esetén miért is fontos azonnal cselekedni, légutat biztosítani.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mesélte Horváth Erika.
A tanfolyamokon szerezhető tudás mellett a légzésfigyelő is jó szolgálatot tehet, hogy felhívja a figyelmünket a légzésleállásra, amelynek több fajtája is lehet. Az alvási apnoe mélyebb alvás közbeni légzéskimaradás, ennek észlelésekor elegendő a csecsemő felébresztése. Újraélesztés a szívmegállást követő légzésleálláskor szükséges, ez esetben a klinikai halál állapotában lévő csecsemőt kell megmentenünk újraélesztéssel. A baj sok esetben nem előzhető meg, de az újraélesztés módjának ismeretével menthető lehet a helyzet
- mondta el Horváth Erika.
A következő képzésekről a KORE Facebook oldalán lehet további információkat kapni, illetve regisztrálni.
Íme a magyar ökofalu, ahol gyakorlatilag nullázták a rezsit: így spórolnak milliókat a mindennapokon
Megnéztük, hogyan élnek Krisna-völgyben. Meglepő, mennyi pénzt lehetne megspórolni ezekkel a trükkökkel.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







