-2 °C Budapest

Kiderült, melyek a legélhetőbb magyar járások: itt a toplista!

2019. szeptember 25. 15:55

Nemzetközileg is teljesen újszerű, adatelemzésen alapuló kutatással vizsgálta meg a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK-FTI) a magyar vidéki járások életképességét. A KRAFT-index rangsora alapján a Dunakeszi járás a legfejlettebb és legnagyobb fejlődési potenciállal bíró magyar kistérség, melyet a Balatonfüredi és Budakeszi járások követnek a speciális ranglistán.

A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK-FTI) nemzetközi szinten is újszerű, adatelemzésen alapuló tudományos módszerrel vizsgálta meg, hogy mennyire életképesek az egyes magyar vidéki kistérségek. Az KRAFT-index névre keresztelt kutatás célja, hogy feltérképezze az egyes régiók fejlettségi állapotát és jövőbeli fejlődési potenciálját gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben.

A kutatás során az iASK-FTI munkatársai összesen húsz különböző szempontot vettek figyelembe egy-egy járás vizsgálatakor. (Szemben például az Eurostat régiókat vizsgáló fejlettségi mutatójával, mely kizárólag az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GDP-t figyeli). A módszertan alapját tehát összetett számítás képezi, amely többek között a Központi Statisztikai Hivatal elérhető adatain alapul. A vizsgálat így egyebek mellett kiterjedt az ezer lakosra jutó regisztrált KKV-k számára, az ezer lakosra vetített álláskeresők számára, az adózók arányára, de vizsgálta például a televízió előfizetők arányát, a kulturális rendezvényen résztvevők számát, vagy az ezer lakosra vetített összes zöldterület méretét is.

A KRAFT-index kiemelt célja, hogy rámutasson az egyes kistérségek erősségeire, illetve gyengeségeire, iránytűt biztosítva a jövőben megvalósuló különböző célzott vidékfejlesztési programok számára.

TOP 10 magyar kistérség: a Dunakeszi járás az élen

A különböző mutatók összesítésével a KRAFT-index egy összpontszámot ad ki, mely alapján a hazai kistérségeket életképességük alapján rangsorolni lehet. Az iASK-FTI kutatása szerint ebben a tekintetben a Dunakeszi járás áll az élen, amelyet a Balatonfüredi és a Budakeszi járás követ az életképességi rangsorban. Helyet kapott még a top tízben a Veszprémi, az Érdi, a Balatonalmádi, a Gárdonyi, a Szigetszentmiklósi, a Pilisvörösvári és Váci járás is.

A járások vizsgálata – és nemcsak az egyes településeké – azért is különösen fontos, mert a KRAFT koncepció (Kreatív városok-fenntartható vidék) szerint a fejlesztések és beruházások akkor lesznek igazán sikeresek, ha nem egy településben, városban, hanem nagyobb területi egységekben gondolkodunk. Így több város az őket körülvevő térség egyéb településeivel közösen, az ottani gazdasági, önkormányzati és tudományos szereplők mindegyikének közreműködésével tud hatékonyan együttműködni.

Minden régióban - még az elmaradottakban is - vannak olyan települések, amelyek a jó példát, a fejlődés magját jelenthetik. Bennük megvan a potenciál, az innovációs képesség, illetve jelen van a kulturális és társadalmi tőke, ami elengedhetetlen a fellendüléshez. Ezekre a „magokra” lehet és kell is építeni, ennek megfelelően lenne érdemes véleményünk szerint kialakítani a vidékfejlesztési programok szakmai tartalmát. Biztosak vagyunk benne, hogy ha megtaláljuk ezeket a magtelepüléseket, és ki is használjuk őket, igazi sikertörténeteket lehet a vidéki kistérségekben megvalósítani, ami az egész ország gazdasági és társadalmi fejlődésére is nagy hatással lesz

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– hangsúlyozza Miszlivetz Ferenc a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója.

A KRAFT-index az emberközpontú, fenntartható társadalom fejlesztését támogatja, így olyan adatokat, információkat is figyelembe veszünk, amelyeket korábban puha szempontoknak, kevésbé fajsúlyos tényezőknek tartottak. A kutatási és innovációs eredmények alapján úgy véljük, ezek az emberi értékekhez és széles értelemben a kultúrához is kapcsolódó adatsorok hasonló jelentőséggel bírnak egy fenntartható, életképes társadalom felépítésében, mint a hagyományosabb gazdasági tényezők

– fogalmazott Lantos Zoltán, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének kutatója, a KRAFT program vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 16. vasárnap
Julianna, Lilla
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. február 16. 16:07
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33