7 °C Budapest

2 éjszakás nászutat sorsolnak Badacsonyban: így lehet megnyerni

2019. június 8. 16:15 4 perc

Pünkösdkor többek között az egyház megalakulását és a Szentlélek eljövetelét ünnepel-jük, a húsvétot követő ötvenedik napon. A kereszténység körében ez a harmadik legnagyobb ünnep, melyhez számtalan népszokás is köthető. Badacsonyban ilyenkor eljegyzést tartanak a Rózsakőnél. A HelloVidéket Sellyei Alíz a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület idegenforgalmi ügyintézője avatta be a ceremóniába és a hozzátartozó legendába.

A Pünkösd eredetileg a zsidó nép ünnepe volt, kezdetben a befejezett aratást, az első gyümöl-csök szüretelését, majd a Sínai-hegyi mózesi törvényhozást ünnepelték a Pészah szombatját követő ötvenedik napon. A keresztény hit szerint Jézus lelke ezen a napon leszállt Szentlélek formájában az égből s megszentelte az apostolokat, akik így kapták meg az isteni igazságot s ezt követően hírdethették Krisztus igazi történetét. A magyar kultúrában számtalan népi hagyomány alakult ki, és maradt fenn, ami az ünnephez köthető. Ahogy más keresztény ünnepnél, így itt is a már meglévő pogány szokásokra épültek a Pünkösdi hagyományok.

A népi szokások szerint megválasztják a Pünkösd királyát, aki innentől számítva egy éven át minden lakodalomba, mulatságra, ünnepélyre hivatalos és a kocsmában ingyen ihat a község rovására. Király mellé királyné is kell, ő a tisztességet és a termékenységet jelképezte. Házról házra járva jó kívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntötte a háziakat és a jó termés reményét ígérte.

Ezek mellett fontos hagyomány a tavaszköszöntés, a mátkálás, a legénybíró-választás, a törökbasázás, a falujárás, a pásztorok megajándékozása és a májusfaállítás, zöldághordás is. A fiatalok ilyenkor választottak párt maguknak, a legények - egyes szokások szerint - pünkösdirózsát csempésztek a kiválasztott lány ablakába. Ezen hagyományokat országszerte megünneplik, a Balaton-felvidéken, Badacsonyban hatalmas eljegyzést tartanak tisztelegve az ünnep és egy helyi legenda előtt.

A Rózsakőhöz fűződő legenda adta az ötletet, hogy évről évre megszervezzük a badacsonyi pünkösdvasárnapi eljegyzést. A legenda szerint, ha egy szerelmes pár egymás kezét fogva üldögél egy kicsit a badacsonyi Rózsakövön háttal a Balatonnak, egy éven belül összeháza-sodnak és boldogan élnek, míg meg nem halnak

- monda Sellyei Alíz.

A Rózsakő egy hatalmas asztal szerű bazaltkő, mely közvetlenül a Kisfaludy-ház fölött talál-ható. Valószínű, hogy még a működő vulkánról gurulhatott le mostani helyére. Feljegyzések szerint a híres szerelmes pár, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor kedvenc helye volt.

A nagy napon a párok és vendégeik a badacsonytomaji Bazalttemplomnál történő köszöntés és áldás után nyakukba veszik a hegyet, ahol a Rózsakőnél ünnepélyes keretek között megtörténik az eljegyzés.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A párokat és az eljegyzési menetet a Badacsonytördemic Néptánc Együttes kíséri fel a hegyre. A jó hangulatról, vidámságról, énekről és táncról is ők gondoskodnak.

A menet a Római úton indul Badacsonyba. A vőfély különféle feladatokat ad a pároknak és szórakoztatja a nézőközönséget is. Közben több megállóhely van, ahol az éttermek, borászatok vendégül látják az egybegyűlteket egy pohár frissítőre, borra. Minden megállóban vicces és játékos feladatok várnak a résztvevőkre, ezek is segítik a felkészülést a közös életre. Mindez igazi kihívás, mely felejthetetlen élményt jelent

- fogalmazott Sellyei Alíz a turisztikai iroda munkatársa.

Az eljegyzési ceremónia során mindenki ráül a Rózsakőre, és itt történik a lánykérés is. Van, aki a saját gyűrűjével jegyzi el párját, de a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szalmából font gyűrűkkel is kedveskedik a résztvevő pároknak, amit ajándékba kapnak.

A végállomás -a Rózsakő után- a Szegedy Róza-ház, ahol folytatódik az ünneplés. Itt a po-hárköszöntőt követően közös koccintás vár a vendégekre az Eljegyzések borával, majd kez-dődhet a mulatság és a játék. A legügyesebb értékes ajándékkal távozhat, hiszen a fődíj egy 2 éjszakás badacsonyi nászút. Érdemes tehát ápolni a hagyományokat és részt venni ilyen rendezvényeken, mivel a mostani például az örök boldogságot ígéri.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?