4 °C Budapest

Dél-dunántúli gyógyfürdőkalauz: mondd meg, mi fáj, eláruljuk, hova menj!

2019. március 23. 08:00

Bár nekünk természetes, hogy ezernyi fürdőhely közül válogathatunk, más országokban közel sincs ilyen bőséges kínálat. A hazai turizmust nagyon megdobta a fürdőhelyek fellendülése: a nyári forróságban inkább az élményfürdők, a hűvösebb hónapokban pedig a termál- és gyógyfürdők a népszerűbbek. Ezek a fürdőhelyek nemcsak a szabadidő eltöltésére alkalmasak, hanem az egészségügyi hatásuk is kedvező. A HelloVidék összeszedte az ország összes gyógyfürdőjét, sorozatunk harmadik részében pedig a dél-dunántúli régióban található vizek gyógyhatását ismertetjük.

Magyarország nagyon gazdag gyógy- és termálvizekben, az ország területének mintegy háromnegyed része alatt található gyógyhatású forrás vagy termálvíz. Az országban található 150 meleg vizes gyógyfürdő európai viszonylatban is kiemelkedőnek számít, de emellett még olyan egyedülálló természeti csodákkal is büszkélkedhetünk, mint a Hévízi-tó vagy a miskolctapolcai barlangfürdő.

A kedvező adottságok miatt hazánk gyógyvizei turisztikai szempontból is jelentősek: a fürdőink folyamatosan látogatottsági rekordokat döntögetnek, és a kiterjesztett wellness-szolgáltatásoknak köszönhetően nemigen beszélhetünk már szezonokról. Bár nyáron az élményfürdők, télen a termál- és gyógyfürdők kerülnek előtérbe, ezek a fürdők nemcsak szabadidő-eltöltésre alkalmasak, hanem az egészségügyi hatásuk is jelentős.

A HelloVidék összegyűjtötte az ország összes gyógyfürdőjét, sorozatunk első részében Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyék gyógyforrásait térképeztük fel, a második részben pedig Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megye gyógyvizeit szedtünk össze. Itt az idő, hogy Dél-Dunántúl gyógyfürdőiről is lerántsuk a leplet: a sorozat harmadik részében Baranya, Somogy és Tolna megyék gyógyvizeit ismerhetjük meg.

Igali Gyógyfürdő

Az Igali Gyógyfürdő 81 fokos vize 651 méter mélységből tör fel, az oldott ásványianyag-tartalma kivételesen magas, 10 358 mg/liter. A gyógyvizet az alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, illetve a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába is sorolják, mely elősegíti a reumás mozgásszervi panaszok és sérülések utáni keringési zavarok, ízületi bántalmak gyógyulását, valamint a krónikus nőgyógyászati bántalmak enyhítését, de jótékony hatással van urológiai bajokra és gerincbántalmakra is. Megfelelő az aranyér, a gyomor- és nyombélfekély, a savtúltengés valamint a hörghurut gyógyítására, de ivókúrakent az emésztési rendellenességek és az anyagcserezavarokra is megoldást nyújt.

Az igali gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • emésztési zavarok
  • gyomorfekély
  • nyombélfekély
  • légzőszervi betegségek
  • hörghurut
  • mozgásszervi betegségek
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások
  • urológiai gyulladások

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

A harkányi gyógyvíz gazdag ásványianyag-tartalommal rendelkezik, hatékonyan csökkenti a gyulladást és elősegíti a sejtek regenerálódását, valamint a reumatológiai betegségek gyógyulását. Az ionokban gazdag gyógyvíz karbonyl szulfidot és ként tartalmaz, mely nagymértékben hozzájárul a meddőség kezeléséhez.

A harkányi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • bőrgyulladások
  • pikkelysömör
  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • emésztési zavarok
  • gyomorhurut
  • nyirokkeringés zavarai
  • mozgásszervi betegségek
  • csonttörések utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • krónikus ízületi gyulladások
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • meddőség
  • nőgyógyászati gyulladások
  • nőgyógyászati műtétek utókezelése

Virágfürdő (Kaposvár)

Az 54 és 48 Celsius fokosan feltörő minősített gyógyvíz kiválóan alkalmas mozgásszervi megbetegedések és baleseti sérülések kezelésére, emellett nőgyógyászati kezeléseknél és idegsebészeti műtétek utáni rehabilitációnál is eredményesen alkalmazzák.

A kaposvári gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • mozgásszervi betegségek
  • csonttörések utókezelése
  • gerincbántalmak
  • izomfájdalmak
  • izomsorvadás
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek, gyulladások
  • szív és érrendszeri betegségek
  • keringési zavarok

Gunaras fürdő (Dombóvár)

Az 55 fokos gyógyvíz alkáli-hidrogénkarbonátos, magas fluoridtartalommal rendelkezik, melynek oldott ásványianyag-tartalma literenként 2177 mg. A dombóvári gyógyvíz jól alkalmazható bizonyos légzőszervi, valamint szív-és érrendszeri betegségek kezelésére, de mozgásszervi betegségekre, gyomor-, bél- és epebántalmakra, nőgyógyászati-, fogíny- és szájbetegségekre, és egyes bőrbetegségekre is eredményesen haszhálják.

A dombóvári gyógyvíz által kezelt betegségek:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • bőrbetegségek
  • pikkelysömör
  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • bélhurut
  • fogínybetegségek
  • gyomorhurut
  • idegrendszeri betegségek
  • lumbágó
  • légzőszervi betegségek
  • légúti betegségek utókezelése
  • mozgásszervi betegségek
  • Bechterew-kór
  • csont-, ízületi-, szalagsérülések, műtétek, protézisek beültetése utáni rehabilitáció
  • csontritkulás
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • sérülések utókezelése

Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ

Az 55 fokos barcsi gyógyvíz 1317 méter mélyről tör fel, melyet a nátrium-hidrogénkarbonátos vizekhez szoktak sorolni. A víz oldott ásványianyag-tartalma literenként 1680 mg.

A barcsi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • legyengült immunrendszer
  • idegrendszeri betegségek
  • lumbágó
  • mozgásszervi betegségek
  • bénulás utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • izomfájdalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • kis és nagy ízületek kopásos betegségei
  • porckorongsérv
  • sérülések utókezelése
  • traumatológiai műtétek utókezelése

Szigetvári Gyógyfürdő

A 62 Celsius fokos víz összes oldott ásványianyag-tartalma literenként 2620 mg, mely rendkívül kedvező hatású ízületi, reumatikus és mozgásszervi megbetegedések, operációk és csonttörések utáni rehabilitációs, valamint nőgyógyászati problémák kezelésére, prosztata bántalmak megszüntetésére. A nátrium-kloridos alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz különlegessége, hogy a magas vérnyomásban, érrendszeri betegségekben szenvedők és a szívbetegek is bátran használhatják a fürdőt.

A szigetvári gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • ekcéma
  • idült bőrbetegségek
  • pikkelysömör
  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • fogszuvasodás
  • mozgásszervi betegségek
  • csontritkulás
  • csonttörések utókezelése
  • izomfájdalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • lágyrész-reumatizmus
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • idült nőgyógyászati betegségek
  • szív és érrendszeri betegségek
  • keringési zavarok

Csokonyavisonta Gyógy és Strandfürdő

A 73 Celsius fokos gyógyvíz kiválóan alkalmazható mozgásszervi bántalmak és elfajulásos gerincbántalmak, idült nőgyógyászati bántalmak és gyulladásos betegségek kezelésében. A csokonyavisontai alkáli-hidrogénkarbonátos vizet magas jodidtartalma miatt a jódos vizek közé szokták sorolni, melynek összes oldott ásványianyag-tartalma literenként 3552 mg.

A csokonyavisontai gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • bőrbetegségek
  • ekcéma
  • pikkelysömör
  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • emésztési zavarok
  • mozgásszervi betegségek
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • traumatológiai műtétek utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati műtétek utókezelése
  • szív és érrendszeri betegségek
  • érszűkület

Nagyatádi Termál- és Gyógyfürdő

A nagyatádi vizet az ország legjobb gyógyvizei között tartják számon. Ivókúraként gyomorsavtúltengés, emésztési zavarok, epebántalmak, székrekedés esetén alkalmazzák, emellett kitűnően alkalmas reumatikus betegségek, ízületi panaszok gyógyítására, törések utáni rehabilitációra, nőgyógyászati panaszok és gyomorbántalmak kezelésére. A nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz összes oldott ásványianyag-tartalma literenként 1424 mg.

A nagyatádi gyógyvíz által kezelt betegségek:

  • emésztőrendszeri és anyagcsere betegségek
  • bélhurut
  • gyomorfekély
  • gyomorhurut
  • nyombélfekély
  • idegrendszeri betegségek
  • lumbágó
  • merevséggel, izomgörccsel járó neurológiai betegségek
  • mozgásszervi betegségek
  • csontritkulás
  • idült gyulladásos mozgásszervi betegségek
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése
  • nőgyógyászati és urológiai betegségek
  • nőgyógyászati gyulladások
  • nőgyógyászati műtétek utókezelése
  • szív és érrendszeri betegségek
  • keringési zavarok
  • szívinfarktus utókezelése

(Via termalfurdo.hu, gyógyfürdők honlapjai)

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 6. csütörtök
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33