15 °C Budapest

Egymilliárdos fejlesztés Pécsett: új fémmegmunkáló üzem épül

MTI
2019. február 28. 13:00

Mintegy egymilliárd forintos beruházással bővíti pécsi telephelyét és gyártókapacitását a főként fémmegmunkálással foglalkozó Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.

A 2001-ben alapított, magyar és külföldi magánszemélyek tulajdonában álló, pécsi és hódmezővásárhelyi telephelyein 123 embert foglalkoztató, szinte csak exportra gyártó vállalat közölte: a fejlesztés keretében mintegy 3200 négyzetméteres fémmegmunkáló üzem épül, raktárral és kiszolgáló szociális egységgel Pécsett, a Déli Ipari Parkban.

A beruházás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) csaknem félmilliárd forintos támogatásával valósul meg. Annak keretében automata lézervágógépet, valamint egy úgynevezett szemcseszóró kabinnal rendelkező festő gépsort is beszerez a cég, amelynek így kapacitása, hatékonysága és versenyképessége is növekszik, derült ki a közleményükből.

Az építési munkák elkezdődtek, az eszközbeszerzések esetében a közbeszerzési eljárások előkészítése zajlik, valamennyi projektelem ez év végére megvalósul.

A cég beszámolt arról is, hogy a projekt keretében egy 2017-ben megkezdett beruházás sorozat következő állomása valósul meg. A Lemeztechnika Kft. első betelepülőként 2017-ben saját forrásból hozta létre új, 2000 négyzetméteres gyártóüzemét és 560 négyzetméter területű szociális és iroda blokkját a Déli Ipari Parkban.

2018 év végén megkezdődött az épület bővítése továbbra is - mintegy 500 millió forintos - saját forrásból, ahol közel 2500 négyzetméteren festőműhelyt, szemcseszóró üzemet és raktárt alakítanak ki, várhatóan idén őszig.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A beruházások megvalósulása után a Lemeztechnika Kft. pécsi és hódmezővásárhelyi telephelyein együttesen mintegy 14 ezer négyzetméteren folytathat termelő és gyártó tevékenységet, továbbá alkalmazott létszámát várhatóan 30-40 fővel tudja majd bővíteni.

A cég 2017-ben csaknem 3,2 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 354 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?