A tatabányai Csónakázó-tóban újabb idegenhonos teknősfajt azonosítottak.
Sokszor olyan zöldségeket, gyümölcsöket, vagy fűszereket is a hűtőszekrénybe teszünk, amiknek árt a hideg, és gyorsabban használhatatlanná válnak, mintha szobahőmérsékleten tároltuk volna őket. A HelloVidék cikkében összegyűjtötte azokat a növényeket, amiket nem érdemes hűteni, viszont helyes tárolással könnyedén elérhetjük, hogy tovább frissek maradhassanak hozzávalóink.
Sok háztartásban előfordul, hogy nem megfelelően tároljuk a hozzávalókat, például közismert tény, hogy a krumplit és a vöröshagymát nem kell hűtőszekrénybe tenni, épp ezért alakult ki, hogy egy helyre tesszük őket a kamrában, pedig ez hiba. Bár ételekben jól összeillik a burgonya és a hagyma, tárolásuknál azonban mindenképp érdemes távol tartani őket egymástól, ugyanis a hagyma etiléngázt bocsát ki magából, ami felgyorsítja a krumpli érési folyamatát, ami így hamarabb megromlik. A vöröshagyma a fokhagymára nincs ilyen hatással, így ezek nyugodtan tárolhatók együtt is. Na de nézzük egyesével:
- A burgonya helyes tárolására a legkedvezőbb, ha sötét, száraz és hideg helyen tartjuk. Fontos, hogy jól szellőző tárolót használjunk, például faládát, esetleg kilyuggatott karton dobozt, a lényeg az, hogy a felesleges nedvesség távozni tudjon a krumpliból. A tárolót továbbá érdemes fedővel ellátni, ami meggátolja, hogy fény jusson be a zöldséghez, így ugyanis megelőzhető a burgonya kicsírázása.
- A vöröshagymát szintén jól szellőző helyen kell tartani, a célnak tökéletesen megfelel egy papírzacskó, vagy fonott kosár, amit elhelyezhetünk a polcon, vagy akár a konyhapulton is. Nem szükséges, sőt nem is javasolt a hagymát a hűtőben tartani, mivel a hideg hatására gyorsan meglágyulhat.
- A fokhagymát 15-18 Celsius fokon érdemes tárolni, a legjobb, ha jól szellőző dobozba, vagy kosárba, tesszük, hogy szabadon elpárologhasson belőle a nedvesség.
- Tévhit, hogy a paradicsomot hűtőszekrényben kell tartani, épp ilyen tárolás esetén fordul elő ugyanis, hogy a paradicsomot ízetlenné válik. A hideg megváltoztatja a paradicsom kémiai tulajdonságait: alacsony hőmérséklet hatására lassulnak azok a folyamatok, amik azért felelnek, hogy a gyümölcsnek friss, zamatos íze legyen, miközben felgyorsulnak azok a kémiai folyamatok, amelyek miatt a paradicsom íze semmilyen, vízízű lesz. A paradicsomot (amíg még egyben van) ezért inkább polcon érdemes tárolni, mint a hűtőszekrényben.
- Ha a bazsalikomot 4,5 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten tartjuk, gyorsan befeketedik, épp ezért érdemes a hűtőszekrény helyett inkább a polcon, vagy a konyhapulton tartani. A legjobb, ha egy vízzel feltöltött pohárba tesszük a növényt, mert így tovább friss marad, ezen kívül arra kell még figyelnünk, hogy a bazsalikomnak az árnyas helyek kedveznek, ezért ne tegyük ki erősen napfényes helyekre.
- A dinnyére – legyen akár görög, akár sárga – nincs jó hatással a hűtőszekrény: a hideg kiöli az antioxidánsokat a gyümölcsből. Egy amerikai tanulmány szerint a dinnye közel dupla annyi béta-karotint termel szobahőmérsékleten, mint hűtőszekrényben. A béta-karotin egy egészséges vegyület; jót tesz a bőrnek, és a látásnak is. Amennyiben a dinnye már fel van szeletelve, mindenképp tartsuk hűtőben, hogy késleltessük a romlási folyamatot.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


