Kiderült a lesújtó igazság a magyarok jövedelméről: bizony, csak ennyit érnek a hazai fizetések – még a görögök is utcahosszal vernek minket

Egy fizetésemelés értékét sokszor akkor lehet igazán lemérni, amikor újra ugyanazért az ebédért állunk sorba. Ha a bérünk nőtt ugyan, de a megszokott étel még nagyobbat drágult, ugyanannyi munkáért kevesebbet kapunk belőle. A külföldi fizetéseket nézegetve is hasonló a helyzet: a helyi árakat ismerni kell ahhoz, hogy kiderüljön, mire elég egy elsőre vonzónak tűnő összeg.

Az élelmiszer-drágulásnak országonként megvannak a maga jelképei. Németországban a döner, Olaszországban az eszpresszó, Dél-Koreában pedig a kimcsihez használt káposzta ára vált érzékeny kérdéssé. Utóbbiból még állami készletet is fenntartanak, amelyből az árak megugrásakor felszabadíthatnak valamennyit – írja az Economist augusztus 25-i elemzése.

A lap egy világszerte ismert szendviccsel teszi összehasonlíthatóvá a béreket. Az 1986 óta készülő Big Mac-index eredetileg a devizák alul- vagy túlértékeltségének szemléltetésére szolgál. A hasonló összetételű, sok országban kapható hamburger azonban arra is alkalmas, hogy megmutassa: ugyanabból a termékből mennyit engedhet meg magának egy dolgozó.

A McWages nevű mutatóhoz az Economist az OECD átlagkereseti adataiból indul ki, majd az egyedülálló, gyermektelen munkavállalókra vonatkozó adókkal és járulékokkal számolja ki a nettó összeget. Ezt osztja el a Big Mac helyi árával. Így közvetlenül a helyben megkeresett pénzt veti össze a helyben fizetendő árral, devizaátváltás nélkül. Az éves eredmény mellett a munkaóránként megkereshető hamburgerek számát is megbecsüli.

Ez egy lényeges különbséget is kiküszöböl az egyszerű devizaátváltáshoz képest. Ha a forint gyengül, egy változatlan magyar fizetés euróban kifejezve azonnal kevesebbet ér. Amennyiben közben a hamburger forintára sem változik, a hazai dolgozó ugyanannyit tud megvenni belőle, mint korábban. A McWages ezt a helyi vásárlóerőt követi. Ettől az árfolyam még hatással lehet a megélhetésre, például az importált termékek későbbi drágulásán keresztül, de nem egy napi devizapiaci mozgás módosítja automatikusan a hamburgerekben számolt eredményt.

Hány Big Macre elég a fizetés az egyes országokban?

Az OECD 2025-ös bér- és adóadatai, valamint a 2026. júliusi hamburgerárak alapján 36 országban számoltuk ki, hány Big Macet lehetne vásárolni az éves és havi nettó átlagkeresetből. Az összevetés egyedülálló, gyermektelen, átlagbért kereső dolgozóval számol.

Svájcban nagyjából kilenc perc munka egy Big Mac ára

Bár a táblázatból ez nem derül ki, éves kereset alapján az Egyesült Államok áll az első helyen: egy átlagbért kereső dolgozó adózás utáni fizetéséből a lap számítása szerint 10 215 Big Macet lehetne megvenni. Svájc a második, Ausztrália a harmadik.

Az amerikai dolgozók azonban átlagosan több órát dolgoznak egy évben, mint a svájciak. Ha azt nézzük, mennyi hamburgert ér egyetlen munkaóra, Svájc kerül az élre, az Egyesült Államok a második helyre csúszik, Ausztrália pedig megőrzi harmadik helyét.

Svájcban egy munkaóra keresetéből körülbelül hét, az Egyesült Államokban hat, Ausztráliában pedig öt Big Macet lehetne vásárolni. A lap kerekített értékeiből átszámolva ez azt jelenti, hogy egy svájci dolgozó nagyjából kilenc, egy amerikai tíz, egy ausztrál pedig tizenkét perc alatt keresi meg egy szendvics árát.

A nagyobb éves keresethez tehát több munkával töltött idő is tartozhat. Az óránkénti összevetés ezt a különbséget is figyelembe veszi.

Ezek természetesen országos átlagokra épülő becslések. A kilencperces svájci eredményből nem következik, hogy minden ottani munkavállaló ennyi idő alatt keres meg egy hamburgert: az alacsonyabb bérű dolgozóknak többet, a magasabb keresetűeknek kevesebbet kell dolgozniuk érte. A mutató éppen az országok közötti, könnyen áttekinthető összevetésben hasznos, az egyéni élethelyzetek közötti különbségeket azonban elfedi.

A lettek előreléptek, a németek visszacsúsztak

Az elemzés az előző két év változásait is megvizsgálta. Lettországban érezhetően javult a hamburgerekben mért vásárlóerő: az átlagdolgozó kétórányi munkával már egy Big Mackel többet tud megkeresni, mint két évvel korábban.

Németországban ezzel szemben romlott az eredmény. A helyi Big Macek drágultak, a bérek pedig nem tartották velük a lépést. A megfizethető gyorséttermi étkezés politikai témává is vált: a baloldali Die Linke már a döner árának korlátozását is felvetette.

Ebből még nem következik, hogy a német dolgozók teljes fogyasztásukra vetített vásárlóereje ugyanilyen irányban és mértékben változott. A mutató egyetlen termékhez viszonyítja a keresetet, így egy szendvics átlagosnál gyorsabb drágulása önmagában is jelentősen ronthatja az eredményt.

A magyar átlagbérből 319, a mediánból 264 hamburgerre futná

Magyarországra friss szemléltető számítást is készíthetünk. A 2026. júliusi adatfelvételben 1660 forintos magyar Big Mac-ár szerepel. A KSH júniusi kereseti adatai szerint a teljes munkaidős alkalmazottak nettó átlagkeresete 529 700, nettó mediánkeresete 438 000 forint volt.

A két összeget a szendvics árával elosztva az átlagkeresetből körülbelül 319, a mediánkeresetből 264 Big Mac jönne ki egy hónapban. A darabszámokat kerekítve közöljük.

A két bérmutató között így havi mintegy 55 hamburger a különbség. A KSH meghatározása szerint a medián az a kereseti szint, amelynél a vizsgált dolgozók fele kevesebbet, fele többet keres. Az átlagot a kiugróan magas fizetések felfelé húzhatják, ezért sok munkavállaló számára a mediánhoz tartozó eredmény közelebb állhat a saját helyzetéhez.

A különbség a bérek eloszlásáról is árulkodik: néhány kiemelkedő fizetés emelheti az átlagot anélkül, hogy a kereseti sor közepén álló dolgozó helyzete ugyanennyit javulna. Ráadásul ezek az adatok a teljes munkaidős alkalmazottakra vonatkoznak. A részmunkaidőben dolgozók, a nyugdíjasok vagy a vállalkozók megélhetését nem lehet automatikusan ezekből az összegekből levezetni.

Ez a magyar példa eltér a nemzetközi rangsor módszertanától: két egymást követő hónap bér- és áradatát kapcsolja össze, a KSH nettó adatai pedig figyelembe veszik az adókedvezményeket, és többféle családi helyzetű dolgozóra vonatkoznak. Ezért ebből nem állapítható meg Magyarország pontos McWages-helyezése.

Közel húszszázalékos béremelkedésből nyolc pluszhamburger

A magyar adatokból az is kiszámítható, mennyit változott a helyzet két év alatt. A KSH 2024. júniusi közlésében 442 ezer forintos nettó átlagkereset és 359 200 forintos nettó medián szerepelt. Az Economist ugyanazon év júliusi adatfelvételében 1420 forintba került egy Big Mac Magyarországon.

Az akkori átlagkeresetből így körülbelül 311, a mediánkeresetből 253 szendvicset lehetett volna megvásárolni. A mostani, 319-es és 264-es eredménnyel összevetve az átlagbér vásárlóereje havi nagyjából nyolc, a mediáné tizenegy hamburgerrel javult.

A forintban mért növekedés ennél jóval látványosabb. A két júniusi adat között a nettó átlagkereset 19,8, a nettó medián 21,9 százalékkal emelkedett, miközben a két júliusi hamburgerár között 16,9 százalékos drágulás történt. A hamburgerekben mért vásárlóerő ezért az átlagkeresetnél csak 2,5, a mediánnál 4,3 százalékkal nőtt. Ezek saját, azonos módon összeállított nyári pillanatfelvételeket összehasonlító számítások; a nettó összegek változásában az adókedvezmények hatása is megjelenik.

Hosszabb távon a hamburger drágulása még feltűnőbb. A 2021-es adatbázisban 908 forintos magyar ár szerepelt. Ehhez képest az 1660 forintos érték öt év alatt közel 83 százalékos emelkedést jelent. Aki a régi árhoz viszonyít, egészen másképp érzékelheti a gyorséttermi étkezés költségét, mint aki csak az utolsó néhány hónap változását nézi.

A lassuló inflációtól még nem lesz olcsóbb az ebéd

Az árak korábbi megugrása akkor is velünk maradhat, amikor az infláció már visszafogottabb. A kisebb infláció azt jelenti, hogy az árak összességében lassabban nőnek. Ahhoz, hogy a korábbi árszinthez közelítsenek, árcsökkenésre lenne szükség.

A magyar hamburgerpélda ezt a különbséget is érzékelteti. A két vizsgált nyári időpont között emelkedtek a bérek, és valamivel több szendvicsre is futotta belőlük, miközben a vásárló továbbra is egy sokkal magasabb árral találkozott, mint öt évvel korábban. A fizetés javuló vásárlóereje és a magas árak miatti elégedetlenség ezért egyszerre is jelen lehet.

Az egyéni tapasztalatot az is befolyásolja, ki mit vásárol rendszeresen. Annak, aki ritkán jár gyorsétterembe, a hamburger drágulása alig számít a havi költségvetésében. Aki viszont gyakran vesz készételt, könnyebben érezheti úgy, hogy az emelésből az étkezésre megy el több. Ugyanígy más inflációval szembesülhet a saját lakásában élő, keveset autózó dolgozó, mint az albérletet fizető, naponta ingázó munkavállaló.

Az adózás is beleszól, mennyi marad a fizetésből

Az egységes családi helyzet feltételezése érdemben befolyásolja az összehasonlítást. Az OECD 2026-os magyar országjelentése szerint 2025-ben az átlagbért kereső, egyedülálló, gyermektelen magyar munkavállaló bruttó keresetének 33,5 százalékát vitték el a munkavállalói adók és járulékok. Az OECD-átlag 25,1 százalék volt.

Másképpen fogalmazva: a vizsgált magyar dolgozó száz egységnyi bruttó keresetéből 66,5 egységet tarthatott meg, míg az OECD átlaga 74,9 egység volt. A családi kedvezményekre jogosultak nettója ugyanakkora bruttó mellett is eltérhet, így az országos átlagkereset és az egy meghatározott élethelyzetre számított nettó bér más eredményt adhat a hamburgerteszten.

Az egységes feltételezésnek ezért van értelme: összehasonlíthatóbbá teszi az országokat. Közben viszont csak egy meghatározott munkavállalói helyzetet ír le. Egy többgyermekes család megélhetésének vizsgálatához a kedvezményeket, a támogatásokat, a keresők számát és az eltartottakat is figyelembe kell venni. Ugyanaz a nettó összeg egészen más mozgásteret jelent egy egyedül élő embernek, mint egy olyan háztartásnak, ahol több ember kiadásait kell fedezni belőle.

Az európai árkülönbségek nem minden kiadásnál ugyanakkorák

A hamburgereknél szélesebb termék- és szolgáltatáskört vizsgáló adatokból látszik, milyen sokat számít a fogyasztás összetétele. Az Eurostat 2025-ös árszintekről szóló közlése szerint a háztartások fogyasztásának árszintje Dániában az uniós átlag 140 százalékát érte el, Bulgáriában viszont csak 63 százalékát. Írországban 136, Luxemburgban 132 százalékos értéket mértek, míg Romániában 65, Lengyelországban 73 százalékost.

Ezek az indexek az árakat hasonlítják össze, a kereseti különbségekkel nem korrigálnak. Az alacsonyabb árszint ezért önmagában nem jelenti azt, hogy az adott ország dolgozói könnyebben megélnek a fizetésükből.

Az egyes kiadási csoportok között ráadásul nagy az eltérés. Az élelmiszerek és alkoholmentes italok árszintje Romániában az uniós átlag 80, Luxemburgban 122 százaléka volt. A lakhatási költségeknél jóval szélesebb tartományt mértek: Bulgáriában 41, Írországban 190 százalékos értéket. Egy külföldi állásajánlat mérlegelésekor ezért különösen félrevezető lenne néhány bolti vagy éttermi árból következtetni a teljes megélhetésre.

Hogy ezek mennyire alapvető kiadások, azt az Eurostat szeptember eleji összesítése is mutatja: a 2026 elejére vonatkozó adatokban a háztartási fogyasztási kiadások 46 százalékát három csoport adta az EU-ban. Ezek az élelmiszerek és alkoholmentes italok, a lakhatás és a hozzá kapcsolódó víz- és energiaköltségek, valamint a közlekedés voltak.

A lakhatás különösen nagy eltérést okozhat két hasonlóan kereső ember között. Egy tehermentes saját lakásban élő dolgozónak és egy piaci albérletet fizető munkavállalónak ugyanannyi hamburgert érhet a teljes nettó bére, a kötelező kiadások után mégis egészen más összeg maradhat a számláján.

A teljes fogyasztásban Magyarország és Lettország a mezőny végén van

Az anyagi életszínvonal tágabb összehasonlítására az Eurostat az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztást is használja. Ez az AIC rövidítéssel jelölt mutató a háztartások által felhasznált javakat és szolgáltatásokat méri, beleértve azokat is, amelyeket az állam vagy nonprofit szervezetek finanszíroznak számukra. Az egészségügyi és oktatási szolgáltatások így akkor is megjelenhetnek benne, ha a háztartás nem közvetlenül fizeti a teljes költségüket.

Az Eurostat júniusi becslése szerint 2025-ben az országok közötti árszintkülönbségekkel korrigált, egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás Magyarországon és Lettországban egyaránt az uniós átlag 73 százalékát érte el. Ez volt a legalacsonyabb érték a tagállamok között. Luxemburg 145, Németország 120, Hollandia 119 százalékon állt.

A kétféle összehasonlítás együtt különösen tanulságos. Lettország javított a hamburgerekben mért bérek alapján, a teljes fogyasztás szintjét nézve mégis az uniós mezőny végén maradt. Németország a McWages szerint veszített a vásárlóerejéből, a tényleges egyéni fogyasztásban viszont továbbra is jóval az uniós átlag felett állt. Az előrelépés vagy visszaesés iránya és az elért életszínvonal két különböző kérdés.

A teljes megélhetés megítéléséhez persze ennél több kell. A Big Mac ára egy vállalat árazását is tükrözi, és nem helyettesíti a lakhatást, az élelmiszereket, a közlekedést és más kiadásokat együtt vizsgáló fogyasztói kosarat. A mutató ráadásul azt feltételezi, hogy a teljes keresetet ugyanarra a szendvicsre költenénk.

A fizetési papíron látható emelés és a pénztárnál tapasztalható javulás közötti különbséget a magyar számítás is megmutatja. A nettó átlagkereset majdnem ötödével nőtt két év alatt, ebből a konkrét termékből azonban havonta nagyjából nyolccal többre futja. A hamburgerteszt ennyiben nagyon is ismerős tapasztalatot tesz számszerűvé: a nagyobb fizetés jelentős részét elviheti ugyanannak a megszokott vásárlásnak a drágulása.

Rúzs és sör is jelezheti a gazdaság állapotát

A hamburger mellett más hétköznapi vásárlásokból is próbálnak következtetni a gazdasági folyamatokra. Korábbi cikkünkben más, nem szokványos indexekről írtunk. Ezeknek többségét leginkább a gazdasági válságok előrejelezésére használják.

A „rúzsindex” például azt figyeli, hogy a nagyobb kiadásokról lemondó fogyasztók megfizethető apróságokkal kárpótolják-e magukat, míg a drágább sörök olcsóbbra cserélése a spórolás jele lehet. Szokatlanabb példák is akadnak: a sztriptízbárok borravalóinak vagy a bordélyházak forgalmának csökkenése ugyancsak a nélkülözhető kiadások visszafogására utalhat. Ezek önmagukban nem bizonyítják a recesszió közeledtét, de érdekes képet adhatnak a fogyasztói hangulat változásáról.