Új szabály jöhet a protézisműtéteknél: a magas BMI önmagában nem jelentene kizáró okot a beavatkozásnál.
Két héttel a történelmi, ám politikai patthelyzetet hozó szász-anhalti választások után ma Berlinben és Mecklenburg-Előpomerániában járulnak az urnákhoz a német szavazók. Míg a fővárosban a lakhatási válság és a sorozatos botrányok miatt rendkívül kiélezett, széttöredezett küzdelem várható, addig az északi tartományban a kormányzó szociáldemokraták igyekeznek megállítani a radikális jobboldali AfD előretörését, ami akár a kereszténydemokrata CDU történelmi léptékű összeomlását is elhozhatja - számolt be elemzésében a Portfolio.
Noha az Alternatíva Németországért (AfD) két hete megnyerte a szász-anhalti választásokat, a kormányalakítás továbbra is várat magára. A pártnak nincs abszolút többsége, egyetlen potenciális partnere, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) pedig egyelőre elzárkózik a formális koalíciótól.
A viszonyt tovább rontotta, hogy az AfD ragaszkodik saját miniszterelnök-jelöltjéhez, ráadásul a két párt élesen összekülönbözött egy helyi fegyvergyár építése kapcsán is. A vitát az AfD részéről rasszista megjegyzések is kísérték a BSW vezetőire nézve, így a magdeburgi törvényhozásban folytatódik a huzavona, és az előrehozott választások lehetősége sem kizárt.
A politikai figyelem azonban ma már Berlinre és Mecklenburg-Előpomerániára irányul. A fővárosban – ahol a legutóbbi, 2023-as megismételt választás után most járt le a rendes ciklus – a kampányt alapvetően a lakhatási válság és a vezető politikusokat érintő botrányok határozták meg.
A CDU-s főpolgármester, Kai Wegner kénytelen volt visszalépni az újraválasztástól, miután kiderült, hogy egy terrortámadás gyanúját felvető, kiterjedt januári áramszünet idején a válságkezelés helyett teniszezni volt. A szociáldemokrata (SPD) csúcsjelölt kampányát pedig egy friss, korrupciógyanús házkutatás árnyékolja be.
A berliniek számára a legfőbb kérdés az elszabadult albérletárak megfékezése és az új lakások építése, amelynek szimbolikus vitaterepe az egykori Tempelhof repülőtér beépítése lett. A felmérések szerint a választók a lakhatás kérdésében leginkább a bérletidíj-befagyasztást ígérő, progresszív Baloldalban (Die Linke) bíznak, míg a közbiztonság javítását – különösen egy nyári, halálos kimenetelű késes terrortámadás után – a CDU-tól várják.
A pártpaletta rendkívül megosztott, a Baloldal és a CDU 20–21 százalék körüli eredménnyel verseng az első helyért, szorosan a nyomukban a 18 százalékos AfD-vel. A fősodorbeli pártok elzárkózása miatt a legvalószínűbb forgatókönyv egy baloldali–zöld–szociáldemokrata koalíció megalakulása, amely esetleg a CDU-val egészülhet ki.
- jegyzi meg a cikkben a Portfolio.
Míg Berlinben többesélyes a küzdelem, Mecklenburg-Előpomerániában egyértelműen kétpólusúvá vált a verseny. A tartományt 1998 óta irányító SPD rendkívül személyre szabott kampánnyal próbálja megtartani a hatalmat, Manuela Schwesig jelenlegi miniszterelnök magát az AfD egyetlen gátjaként pozicionálta. A stratégia látszólag működik, a felmérések szerint az AfD-től tartó szavazók tömegesen álltak be a szociáldemokraták mögé, így a két párt fej fej mellett, 36–37 százalékon áll.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az SPD megerősödésének legnagyobb kárvallottja Friedrich Merz kancellár pártja, a CDU. A kereszténydemokraták támogatottsága 6–7 százalékra zuhant a tartományban, ami azt jelenti, hogy a német újraegyesítés óta először reális esély van arra, hogy a párt kiesik egy tartományi parlamentből.
Egy ilyen történelmi kudarc nemcsak a helyi szervezeteket rázná meg, de a kancellár párton belüli pozícióját és politikai túlélését is súlyosan veszélyeztetné a következő napokban.
Magyar szakértő a Pénzcentrumnak az AfD erősödéséről
A mostani választási eredmény azért sem tekinthető teljes meglepetésnek, mert az AfD szász-anhalti hatalomra kerülésének lehetőségével már hónapokkal korábban is számoltak a szakértők. A Pénzcentrum júliusban Hevő Péterrel, az ELTE Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatójával elemezte, milyen következményekkel járhatna egy esetleges AfD-kormány Németország és Magyarország számára.
A szakértő akkor arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az AfD néhány százalékponttal tovább erősödik, miközben több kisebb párt nem éri el az ötszázalékos parlamenti küszöböt, akár a szavazatok felénél kevesebbel is megszerezheti a mandátumok abszolút többségét Szász-Anhaltban. Ebben az esetben nem lenne szüksége koalíciós partnerre, vagyis megkerülhetné a többi párt által fenntartott politikai tűzfalat.
Hevő Péter ugyanakkor hangsúlyozta: a tartományi kormányzás nem jelentene korlátlan hatalmat, az AfD számos fontos ígéretét – köztük a bevándorláspolitikai szigorításokat – nem tudná saját hatáskörben végrehajtani. Egy radikális gazdaságpolitikai fordulat viszont a német ipart, ezen keresztül pedig Magyarországot is érzékenyen érinthetné, mivel a magyar gazdaság erősen kötődik a német autó- és gyógyszeriparhoz.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






