Az euró árfolyama a reggel hat órakor jegyzett 363,92 forintról 361,97 forintra süllyedt 18 órakor.
Csütörtök délig ledolgozta a Fed kamatemelését követő gyengülését a forint, és a régiós devizákkal szemben is jelentősen erősödött. Az euró jegyzése 364 forint alá, a dolláré 317 forint közelébe került. A magyar állampapír-aukciókon a meghirdetettnél jóval nagyobb mennyiséget értékesített az adósságkezelő, miközben a hozamok is mérséklődtek a hét elejéhez képest.
Csütörtök dél körül az euró árfolyama 363,6 forintig, napi mélypontra süllyedt, ami mintegy 0,5 százalékos forinterősödést jelentett. A dollárral szemben ennél is nagyobb, 0,6 százalékos volt a magyar deviza felértékelődése, az amerikai fizetőeszközt 317 forint közelében jegyezték. A forint a lengyel zlotyval és a cseh koronával szemben is csaknem fél százalékkal erősödött.
A délelőtti mozgás éles fordulatot hozott a szerda esti gyengülés után. A Fed kamatdöntését követően az euró jegyzése még a 366 forintos szintet is megközelítette, csütörtök reggel azonban már 365 körül járt, majd a délelőtt folyamán tovább csökkent. A dollár reggeli, 318,4 forint körüli árfolyama szintén fokozatosan lejjebb került.
A nemzetközi devizapiacon is alábbhagyott a dollár lendülete. A hat főbb devizával szembeni teljesítményt mérő dollárindex korábban 100,36 pontig, héthetes csúcsra emelkedett, majd délelőtt 100,13 pontra korrigált. Az euró a korábbi 1,1456 dolláros héthetes mélypontjáról délre 1,148 közelébe kapaszkodott vissza.
A font délelőtt 0,1 százalékkal, 1,3395 dollárra erősödött a brit jegybank kamatdöntése előtt. A jen ugyancsak felértékelődött, a dollár jegyzése 0,41 százalékkal, 155,68 jenre esett vissza.
A tervezettnél lényegesen több állampapírt adott el az ÁKK
Az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön három kötvénysorozatból összesen 65 milliárd forintnyit hirdetett meg, végül 90 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat. A kereslet mindhárom papír esetében meghaladta a felkínált volument, bár a nyár elejéhez képest összességében mérséklődött a befektetői érdeklődés.
Az ötéves futamidejű, 2031/B sorozatból meghirdetett 20 milliárd forintra 57,48 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Az adósságkezelő megemelt tétellel 28 milliárd forintot értékesített, 5,69 százalékos átlaghozam mellett. A hároméves, 2029/C kötvénynél a 20 milliárd forintos kínálattal szemben 28,95 milliárd forintos kereslet mutatkozott. Itt az eredetileg tervezett mennyiséget fogadta el az ÁKK, az átlaghozam pedig 5,67 százalék lett.
A 2037/A sorozat iránt volt a legélénkebb az érdeklődés: a meghirdetett 25 milliárd forintra 81,39 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, így az elfogadott összeget 42 milliárd forintra emelték. Az átlaghozam ennél a papírnál is 5,69 százalékon alakult.
Az aukciós átlaghozamok a szerdai referenciahozamoknál 4-8 bázisponttal alacsonyabbak, az előző aukciók eredményeinél viszont 16-18 bázisponttal magasabbak voltak. A hét elejéhez képest tehát mérséklődtek a hozamok, ám a magas energiaárakból fakadó inflációs kockázatok továbbra is nyomást gyakorolnak a kötvénypiacra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Fed után most Londonra és Tokióra szegeződik a figyelem
A Fed szerdán a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. Kevin Warsh jegybankelnök az amerikai gazdaság stabilitását és a továbbra is makacs inflációt emelte ki, egyúttal határozottan kiállt a jegybank függetlensége mellett. Donald Trump ezzel szemben agresszív kamatvágásokat sürgetett, és legfeljebb 1 százalékos kamatszintet tartana indokoltnak.
A befektetők a Fed előrejelzésénél jóval szigorúbb kamatpályára számítanak. A jegybankok idén még egy emelést, jövőre viszont már változatlan kamatszintet prognosztizálnak, miközben a piac 2027 végéig összesen mintegy három további kamatemelést áraz.
A dollár későbbi korrekciójához az olajárak esése is hozzájárult, miután hírek láttak napvilágot az Ománon keresztül értékesített szaúdi többletszállítmányokról.
Csütörtök kora délután a Bank of England dönt az irányadó rátáról. Az ING elemzői tartásra számítanak, novemberre azonban kamatemelést várnak, amennyiben az energiaárak magasak maradnak. Pénteken a japán jegybank lépéseire figyelhet a piac, ahol várhatóan 31 éve nem látott magasságba emelik az alapkamatot.
Újabb amerikai vámfenyegetés borzolja a kedélyeket
A nemzetközi piaci bizonytalanságot tovább növeli, hogy Donald Trump súlyos vámokkal, valamint bizonyos területeken a külkereskedelem leállításával fenyegette meg az Európai Uniót Kanada tervezett társult tagsága miatt.
Az amerikai elnök ugyanakkor feltételekhez kötötte a fellépést: nyilatkozata szerint abban az esetben válaszolna szankciókkal, ha a kezdeményezést nyíltan ellenséges szándék vezérli, ellenkező esetben nem lát kockázatot a megállapodásban. Ursula von der Leyen a döntést a transzatlanti szövetségesi kapcsolatok elmélyítésével indokolta.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






