Budapest, 2026. július 21.Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke sajtótájékoztatót tart az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése után a jegybank épületében 2026. július 21-én.MTI/Kocsis Zoltán

Varga Mihály bejelentette: közel ezer oldalnyi adatot adott át az MNB a vizsgálóbizottságnak

2026. augusztus 31. 12:38

Közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot bocsátott a Magyar Nemzeti Bank az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának rendelkezésére – közölte Varga Mihály jegybankelnök a Facebook-oldalán. Az MNB többek között követelésekkel kapcsolatos kimutatásokat, hitelinformációs adatokat és az ügyfélpanaszok kezelésével kapcsolatos dokumentumokat adott át a testületnek.

A parlamenti vizsgálóbizottság nyolc pontban kérte az MNB közreműködését. A jegybank ennek keretében adta át a vizsgálatokhoz szükséges statisztikákat és dokumentumokat, köztük a különböző követelésekre vonatkozó kimutatásokat, a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adatait, valamint az ügyfélpanaszok elbírálásával kapcsolatos részletes dokumentációt.

Varga Mihály a bizottság elnökével folytatott egyeztetésen jelezte, hogy a jegybank a továbbiakban is együttműködik a testülettel, és támogatja annak munkáját. A jegybankelnök bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy az MNB új vezetése kiemelt jelentőséget tulajdonít az átlátható és jogkövető működésnek.

„Minden olyan esetben, amikor felmerül a törvénysértés gyanúja, a jövőben is haladéktalanul megtesszük a szükséges feljelentéseket” – fogalmazott Varga Mihály. A jegybankelnök szerint az MNB a gyanúsnak ítélt ügyekben korábban is kezdeményezett jogi eljárásokat.

Címlapkép: MTI/Kocsis Zoltán

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 20:53
Hargitai Miklós újságírót, a Sajtószakszervezet elnökét, Szabó György médiaszakembert, a Sanoma Medi...
Holdblog  |  2026. augusztus 31. 16:39
Költségvetési hiány, forintpálya, eurócsatlakozás és a többimindez egy rég látott vendégtől a Kossut...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?