Talán soha nem hiányzott még ennyire az EU-s pénz a magyar gazdaságból: elképesztő hibát találtak a számításokban

Az utóbbi időben egyre elterjedtebbek azok az ábrák, amelyek közvetlen összefüggést rajzolnak fel a Brüsszelből érkező pénzek mennyisége és a hazai gazdasági növekedés között. A leegyszerűsített történet szerint amikor érkeznek az európai uniós támogatások, a GDP nő, amikor pedig elapadnak ezek a források, a gazdaság megtorpan. Az államháztartási adatok és a növekedési statisztikák részletesebb vizsgálata azonban jóval árnyaltabb képet mutat.

A 2019 és 2025 közötti időszak statisztikái jól szemléltetik az uniós pénzáramlás egyenetlenségét. Az államháztartási jelentések szerint a bevételi oldal jelentős ingadozást mutat: míg 2019-ben 1482 milliárd forint érkezett uniós forrásból, 2023-ban ez az összeg 2230,8 milliárd forintra nőtt. Ezt követően 2024-ben 1267,3 milliárdra, 2025-ben pedig 816,5 milliárd forintra csökkent a bevétel. A gazdasági növekedés ugyanakkor nem követte automatikusan ezeket a mozgásokat. 2020-ban például 1681 milliárd forintos uniós bevétel mellett a pandémia miatt 4,5 százalékos visszaesés történt, míg 2021-ben csökkenő bevétel (1552 milliárd forint) mellett 7,1 százalékkal bővült a GDP.

A látszólagos ellentmondás feloldásához kulcsfontosságú a finanszírozási mechanizmus megértése. A magyar költségvetés gyakran megelőlegezi a projektekhez szükséges összegeket, amelyeket csak később hív le Brüsszeltől. Emiatt a gazdaságba ténylegesen bekerülő források időzítése nem esik egybe a költségvetési bevételek könyvelésének időpontjával. Jó példa erre, hogy 2022-ben 2991,7 milliárd forintnyi kiadás valósult meg uniós programokra, miközben mindössze 1391 milliárd forint bevétel érkezett az Európai Uniótól.

További fontos tényező, hogy a korábbi költségvetési ciklusok kifizetései átnyúlnak a következő évekre. A 2014–2020-as időszak támogatásainak elszámolása a "n+3" szabály alapján 2023 végéig, egyes esetekben 2024-ig is folytatódhatott. Ez részben magyarázza a 2023-as kiugróan magas bevételt is, amikor a horizontális feltételek részleges feloldása után 12,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás vált ismét hozzáférhetővé Magyarország számára.

A fizetési mérleg eredményszemléletű adatai pontosabb képet adnak arról, hogy mikor keletkezik tényleges követelés az Európai Unióval szemben. Vagyis mikor történik meg az a tevékenység, amely támogatásra jogosít, és amely a gazdaságban valódi teljesítményt tükröz. Ez a mutató jobban jelzi a gazdasági hatásokat, mint a pénzforgalmi szemléletű költségvetési bevételek, amelyek csak a kifizetések időpontját rögzítik.

A tervezett és a tényleges uniós bevételek közötti jelentős különbségek a kormányzat szűkülő mozgásterére utalnak. 2022-ben 972,3 milliárd forinttal maradt el a tényleges bevétel a tervezettől, 2024-ben már 1212,5 milliárd, 2025-ben pedig 1419,4 milliárd forint volt a hiány. Ez komoly likviditási és finanszírozási kihívásokat okoz, növeli az államadósság finanszírozási igényét, és emeli a kamatterheket is.

A beruházási adatok vizsgálata rámutat, hogy az elmúlt évek gyenge növekedésének egyik fő oka a beruházási aktivitás visszaesése volt. Ebben kétségtelenül szerepet játszott az uniós források korlátozott hozzáférhetősége, de ez önmagában nem magyarázza a trendet. A gazdasági teljesítményt a külső kereslet alakulása, az inflációs környezet, a kamatszint, a reálbérek változása, az energiaárak, a vállalati beruházási hajlandóság és a globális konjunktúra egyaránt befolyásolja.

Az adatok elemzése két fontos következtetést enged meg. Egyrészt, megfelelő mutatók alkalmazásával kimutatható az összefüggés az uniós források felhasználása és a gazdasági teljesítmény között, de ez nem a költségvetési bevételeken, hanem a tényleges gazdasági felhasználáson keresztül érvényesül. Másrészt, az EU-támogatások hatása önmagában nem elég erős ahhoz, hogy teljes egészében magyarázza a gazdasági ciklusokat. A már mintegy három és fél éve tartó gazdasági stagnálás összetett jelenség, amelyben az uniós forráshiány csak az egyik – bár kétségtelenül fontos – tényező. Megalapozottan állítható, hogy még teljes forráshozzáférés mellett sem lenne automatikusan dinamikus a növekedés, ha a többi gazdasági feltétel kedvezőtlen marad.