16 °C Budapest
Üzleti befektető vásárol részvényt ,kriptopénz, bitcoin, mobilalkalmazáson keresztül

Történelmi csúcs után jöhet a lehűlés? Így indulhat a kereskedés a BÉT-en

2026. január 15. 09:24

Kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön, de később nem zárható ki pozitív folytatás az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán csütörtöki előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 39 460 forintnál adódhat a következő erősebb ellenállási szint, 37 110 forintnál pedig rövid távú támasz látható. Szerdán a részvény ára 230 forinttal, 0,61 százalékkal, 38 150 forintra, történelmi csúcsra nőtt, forgalma 13,3 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama változatlanul a 200 napos mozgóátlag felett van, ami 10 216 forintnál húzódik, a következő ellenállások 10 350 és 10 470 forintnál láthatóak. A papír árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal, 10 300 forintra erősödött szerdán, forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

Az elemző jelezte: a Mol óriási ugrással új csúcsra emelkedett, a 3370 forintos szint már támaszt jelent, a következő potenciális erős ellenállás 3500 forint közelében látható. Szerdán a részvény 150 forinttal, 4,62 százalékkal, 3400 forintra erősödött, 6,3 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom is nagyot emelkedett, 1910 forintnál már támasz lehet, ha felette tud maradni; a következő akadály 1978 forintnál látszik. A papír árfolyama 66 forinttal, 3,57 százalékkal, 1916 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt szerdán.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?