Vége a német csodának? Egyszerre dőlt be minden, ami működtette Európa legnagyobb gazdaságát

A német gazdaság az elmúlt közel öt évben gyakorlatilag egy helyben toporog. A két egymást követő enyhe recessziós év után idén ugyan minimális, körülbelül 0,3 százalékos növekedés várható, ám a gazdaság teljesítménye továbbra sem tért vissza fenntartható növekedési pályára. A beruházások gyengék, az ipari termelés alacsony szinten ragadt, a termelékenység érdemben nem javul.

A romló gazdasági kilátások politikai fordulathoz vezettek. Az új kormány szakított a korábbi szigorú fiskális szemlélettel, és felismerte, hogy a tartós élénkítéshez aktívabb állami szerepvállalásra van szükség. Ennek központi eleme az adósságfék fellazítása, amely 12 év alatt mintegy 500 milliárd eurónyi többletforrást szabadíthat fel. A tervek szerint ezt elsősorban infrastruktúrafejlesztésre, energiaátállásra, digitalizációra és a védelmi ipar megerősítésére fordítanák, abban bízva, hogy az állami beruházások magukkal húzzák a magánszektort is.

A gyakorlat azonban árnyaltabb képet mutat. A felszabaduló források jelentős része nem közvetlenül termelékenységet növelő beruházásokhoz, hanem védelmi és jóléti kiadásokhoz kötődik. Bár ezek rövid távon élénkíthetik a belső keresletet, nem kezelik a német gazdaság alapvető gondjait: az infrastruktúra elhasználtságát, a technológiai lemaradást és a magánberuházások tartós hiányát. Becslések szerint az új források legfeljebb fele tekinthető valódi gazdaságfejlesztési beruházásnak, ráadásul a végrehajtási kapacitások korlátozottsága további kockázatokat hordoz.

Mindez önmagában sem lenne elegendő egy tartós növekedési fordulathoz. A német gazdaság korábbi sikermodellje ugyanis négy pilléren nyugodott: az olcsó orosz energián, az amerikai biztonsági garanciákon, a közép-kelet-európai munkaerőn és az amerikai, illetve kínai exportpiacokon. Ezek a feltételek az elmúlt években sorra megszűntek.

Az orosz energiahordozók kiesése, az atomerőművek leállítása tartós versenyhátrányt okoz az energiaintenzív iparágaknak. A geopolitikai feszültségek miatt nőnek a katonai kiadások, miközben a társadalom gyors ütemű elöregedése egyre súlyosabb munkaerőhiányt okoz. A külső keresletet pedig a globalizáció lassulása, az amerikai vámok és Kína egyre erősebb versenye is fékezi.

A kínai gazdaság mára számos területen utolérte vagy meg is előzte a német ipart. Az autóipar különösen látványos példa: míg Kína két évtizede marginális szereplő volt, ma a globális termelés több mint 30 százalékát adja, komoly kihívást jelentve a hagyományosan erős német gyártóknak.

Mindezek fényében 2026 valóban fordulópont lehet a német gazdaság számára, ám a nagyszabású költségvetési ösztönzők önmagukban aligha oldják meg a mélyebb strukturális problémákat. A várakozások szerint jövőre is csupán mérsékelt, mintegy 0,9 százalékos GDP-növekedésre lehet számítani Európa legnagyobb gazdaságában.