Tovább dúl a harc Magyarország és Szlovákia között: mi lesz ennek az egésznek a vége?

A bős-nagymarosi vízlépcső ügye a rendszerváltás egyik szimbólumává vált Magyarországon. "A nagymarosi vízlépcső a rendszerváltás trójai falova" – fogalmazta meg a G7 podcastjában Mészáros Csaba, a BME Vízépítés és Vízgazdálkodási Tanszékének nyugalmazott címzetes egyetemi docense.

A konfliktus játékelméleti szempontból is tanulságos: bár előre látható volt, hogy Magyarország teljes kivonulása a projektből vízgazdálkodási és környezetvédelmi szempontból is kedvezőtlen következményekkel jár, mégis ez a forgatókönyv valósult meg. Különösen vitatott kérdés a folyó elterelése az Öreg-Duna ágából, holott ez a meder sem természetes képződmény, hanem a 19. században, hajózási célból kialakított útvonal.

Az 1977-es csehszlovák-magyar megállapodás közös vízerőmű építését irányozta elő, azonban a társadalmi ellenállás miatt Magyarország 1989-ben leállította a nagymarosi építkezést. Mészáros szerint a projekt elleni tiltakozás gyökerei a rendszerváltás előtti ellenzéki mozgalmakban keresendők, amelyek környezetvédelmi érvekkel, de politikai célokkal is felléptek a beruházás ellen.

A döntés következményei máig hatnak: Magyarország elesett a megtermelhető villamos energiától, miközben a Duna hazai szakaszain csökkent a vízhozam. Egy tavaly előkészített szlovák-magyar megállapodás – amely áramhoz juttatta volna Magyarországot az építmény elismeréséért cserébe – politikai okokból meghiúsult.

A vízenergia globálisan az egyik legkörnyezetkímélőbb áramtermelési mód, Magyarországon azonban az elektromos energia mindössze egy százalékát biztosítja, ami európai összehasonlításban rendkívül alacsony. Ausztriában például a Duna évente 12-13 milliárd kilowattóra villamos energiát termel, Norvégiában és Albániában pedig az áramtermelés több mint 90 százaléka vízerőművekből származik.

A hazai potenciál kihasználatlan marad: szakértői becslések szerint Magyarországon az áramtermelés 10-12 százalékát lehetne vízerőművekkel fedezni, az elméleti vízerőkészlet eléri az 1000 megawattot. Ez a paksi atomerőmű beépített teljesítményének fele, és különösen hasznos lehetne a hazai naperőművi termelés ingadozásainak kiegyenlítésében.

Mészáros Csaba hangsúlyozza, hogy a vízerőművek előnyei – áramtermelés, hajózási feltételek javítása, árvízszabályozás – felülmúlhatják a hátrányokat. Példaként említi, hogy Bécsben a freudenaui vízlépcső megépítését a lakosság 73 százaléka támogatta népszavazáson, annak ellenére, hogy az osztrákok környezettudatossága közismert.

A szakember szerint a magyar társadalom jelentős része nincs tisztában a vízerőművek valódi előnyeivel és hátrányaival, amit részben a szakma kommunikációs hiányosságainak tulajdonít. A nagymarosi vízlépcső például osztrák hitelből épült volna, és a számítások szerint 24 év lenne a megtérülési idő, mégis sokan "soha meg nem térülő" beruházásként hivatkoztak rá.

A vízerőművek környezeti hatásai valósak, de kezelhetők – véli Mészáros. A vízlépcsők megnehezítik a halak, különösen a vándorhalak mozgását, korlátozva a folyók hosszirányú átjárhatóságát. Ez a probléma azonban részben orvosolható modern hallépcsőkkel, amelyekre már Magyarországon is van példa a kiskörei vízerőműnél.

További kihívást jelent a hordalékmozgás megváltozása, a lebegtetett hordalék leülepedése és a folyómeder aljának betömörödése, ami befolyásolhatja a parti szűrésű kutak víztermelését. Más országok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ezek a problémák megfelelő műszaki megoldásokkal kezelhetők.

A klímaváltozás miatt egyre fontosabbá váló vízgazdálkodási feladatok megoldásában is szerepet játszhatnának a vízlépcsők. Az Adonynál és Fajsznál tervezett létesítmények nemcsak áramtermelésre, hanem a paksi atomerőmű hűtővíz-ellátásának biztosítására is alkalmasak lennének, ám a társadalmi ellenállás és a politikai viták miatt ezek a tervek egyelőre nem valósulnak meg.