25 °C Budapest
The silhouette fishing man, Once of Thailand tradition,Asia.

Visszamenőlegesen írtak át egy támogatást: rengeteg pénztől eshetnek el az érintett magyarok

2025. szeptember 25. 09:40

Hazai halászok számára nyílt pályázati forrás kiírása változott meg váratlanul és visszamenőlegesen, ezzel jelentősen megnehezítve több iparági szereplő pályázatását – számol be róla a Telex.

Hazánkban a halászati fejlesztések az egyéb agrárprogramoktól teljesen külön zajlanak, azonban nem kiemeltként, hanem másodlagosként kezelik. Ezért fontos, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében forrás nyílt a haltenyésztők számára, ám kiírás után olyan változás, részben szigorítás érkezett, amely a társadalmi egyeztetés során nem merült fel, és sokakat megfoszthat a forrásszerzés esélyétől.

A Telex úgy értesült, hogy a korábbi pályázati körökben jellemzőbb volt, hogy nagyobb összegeket lehetett kérni, de ezen a téren voltak visszalépések. A friss programban 400 millió forintra csökkentették az egy pályázó által igényelhető összeget.

A pályázaton tógazdaságok és intenzív termelők is indulhatnak, ahogy meglevő üzem fejlesztésére és új létesítésére is lehetett pályázni. Az eredeti kiírással ellentétben azonban már nem csak az érintett cég által beadott építési engedély iránti a kérelmet kell igazolni, hanem már rendelkeznie kell a jogerős engedéllyel. A Telex értesülései szerint sokan hiába adtak be korábban érvényes pályázatot, most akár hat hónapot kell erre várni, így pedig lemaradhatnak a támogatásról.

Timmel Ede, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója szerint a pályázati időszak hossza (2027 decemberéig vagy a keret kimerülésééig tart) megfelelő időkeretet biztosít a pályázóknak az engedélyek beszerzésére, ráadásul arra számít, hogy a keretösszeg a teljes időszak alatt elérhető marad, azaz az engedélyek és a pályázatok későbbi beadása nem jelent hátrányt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 07:45