A forgalom ugyanakkor mérséklődött, a heti összérték 137,5 milliárd forint volt az előző heti 155,1 milliárd forint után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 529,9 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 99 347,92 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő FED esti kamatdöntésére várnak, Európában is óvatosabbak a befektetők. Az európai részvényindexek vegyesen teljesítettek.
A BUX a régiós indexekkel együtt mínuszban zárt, a szakértő szerint ez elsősorban az elmúlt hetek jelentős emelkedése utáni korrekció, a kereskedést befolyásoló fontos hír nem érkezett. A vezető részvények közül az OTP gyengült leginkább.
A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2810 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 410 forinttal, 1,41 százalékkal 28 600 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,43 százalékkal 1868 forintra nőtt, forgalma 554,4 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,25 százalékkal 9870 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 9231,91 ponton zárt szerdán, ez 64,46 pontos, 0,7 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.







