29 °C Budapest
Digital Stock exchange panel high resolution

Végre magához tért a tőzsde? A forgalom kisebb volt, de komolyat erősödött a részvényindex

2024. április 7. 20:04

Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 527,41 ponton zárt pénteken, 1142,81 ponttal, 1,75 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma 35,18 milliárd forint volt az előző heti 39,49 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: közzétette 2023-as eredményét és 2029-ig szóló stratégiáját az OPUS, és osztalékot is fizethet. A társaság 88,2 milliárd forintos konszolidált EBITDA-t, valamint 44,9 milliárd forintos adózott eredményt ért el tavaly a konszolidált adatok szerint, ami csaknem 19 százalékos, illetve több mint 100 százalékos növekedés.

A közzétett stratégia szerint a társaság 2026 végéig konszolidációs szakaszban kíván maradni, majd ezt követően újabb akvizíciókba kezdhet; 2029-re egy új üzletág megszerzésének köszönhetően további, nagyságrendileg 20 milliárd forintos EBITDA-t szeretne termelni a már meglévő üzletágak teljesítménye felett. Az igazgatóság a közgyűlésnek osztalékfizetésre tett javaslatot összesen több mint 6,7 milliárd forint értékben, aminek kifizetése június 17-től kezdődhet, ez részvényenként 10 forintos osztalékot jelentene.

Megjelent a Mol közgyűlési előterjesztése, az osztalékjavaslat 150+100 forint részvényenként, a közgyűlést április 25-én tartják - jelezte az Equilor. Kitértek arra is, hogy céláremelés érkezett a Mol-ra. A Raiffeisen Bank 2700 forintról 3200 forintra emelte a 12 havi célárfolyamot, az ajánlást eladásról tartásra javította. A vállalatot követő 11 elemző közül jelenleg 8 vételre, 2 tartásra, 1 eladásra javasolja a részvényt, a célárfolyamok mediánja 3465 forint. Az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat az elmúlt héten, kedden 26 ezer, szerdán 28 266, csütörtökön 9406 saját részvényt vett a társaság - írta az Equilor.

A legnagyobb emelkedést a Mol részvényei érték el a héten, az árfolyam 3,04 százalékkal erősödött, papír 3050 forinton zárta a hetet, 6,34 milliárd forintos heti forgalom mellett. A héten a Richter 1,73 százalékkal erősödött, pénteken 9420 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,65 milliárd forint volt. Az OTP 1,34 százalékkal került feljebb, és 17 025 forinton zárta a hetet, 17,14 milliárd forintos forgalom mellett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Magyar Telekom árfolyama szintén 1,34 százalékkal erősödött, a részvény 909 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, 1,73 milliárd forintos heti forgalom mellett. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6165,58 ponton zárt a héten, ami 61,54 ponttal, 1,01 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?