11 °C Budapest
Budapest, 2023. november 12.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Budai központ épülete az I. kerület Krisztina körút 55-ben.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Ismét lecsapott az MNB: 10 millióval bírságolta meg a korábban előírtakat nem teljesítő Equilort

2024. március 7. 20:31

Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat. A felügyelet ismételten feltárta, hogy a társaság befektetési tanácsadását több esetben alkalmassági teszt, illetve a szolgáltatás végzését megalapozó szerződés nélkül nyújtotta, továbbá egyes esetekben olyan pénzügyi eszközöket ajánlott az ügyfelek részére, amelyek nem alkalmasak azok számára.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatos felügyelési tevékenysége során áttekintette, hogy az Equilor Befektetési Zrt. (Equilor) teljesítette-e a pénzügyi felügyelet korábbi átfogó vizsgálatát lezáró 2022. novemberi határozatában előírtakat.

Az MNB megállapította, hogy a befektetési szolgáltató változatlanul nem teljesítette maradéktalanul kötelezettségeit, azaz nem minden esetben vett fel a befektetési tanácsadás nyújtását megelőzően alkalmassági tesztet (nem tett eleget előzetes tájékozódási kötelezettségének), illetve befektetési tanácsadása során az ügyfél részére számára nem alkalmas pénzügyi eszközt ajánlott. Ezeken felül a társaság több esetben befektetési tanácsadási szerződés létrejötte nélkül végzett ilyen szolgáltatást.

A pénzügyi felügyelet a beküldött dokumentumok alapján feltárta, hogy az Equilor által a korábbi határozat teljesítéseként megtett egyéb intézkedései (pl. rendszeres belső ellenőrzési vizsgálatok, folyamatba épített kontrollmechanizmusok bevezetése stb.) nem bizonyultak kellően hatékonynak, s nem voltak alkalmasak a tanácsadási tevékenységet érintő jogszabálysértő magatartások megszüntetésére. A bevezetett kontrollok mindegyike utólagos, az üzletkötést követő volt, és nem bizonyultak elégségesnek a nem megfelelő befektetési tanácsadások létrejöttének megakadályozására.

Mivel az Equilor az MNB többszöri – a határozat nyomonkövetése keretében tett – jelzése és iránymutatásai ellenére továbbra sem felelt meg a jogszabályi és belső szabályzati előírásoknak, a felügyelet határozatában 90 napos határidő kitűzésével kötelezte a feltárt hiányosságok megszüntetésére és az arról való rendkívüli adatszolgáltatásra is. Az MNB az ismételten feltárt jogsértések miatt 10 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a befektetési szolgáltatóra. A bírságösszeg meghatározásakor az MNB figyelembe vette az Equilor piaci hatását, a feltárt kockázatok mértékét, illetve azt is, hogy a társaság az MNB többszöri jelzését követően sem teljesítette maradéktalanul jogszabályi kötelezettségét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
MEDIA1  |  2026. április 10. 21:31
A hirado.hu-ra egyetlen tudósítás sem került fel, pedig a YouTube szinte felrobban, annyira sokan né...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 07:45