9 °C Budapest
Doing taxes

Figyelem, fontos adózási határidő közeledik: ketyeg az óra, már csak pár nap maradt intézkedni

MTI
2022. május 15. 10:31 2 perc

Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz. Május 20-ig még van idő, addig az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek összességében mintegy 50 milliárd forint ajánlható fel - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A kormány döntése értelmében az egyházak és a civil szervezetek a családi adóvisszatérítés miatt kieső egy százalékokkal is számolhatnak - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Ezt az összeget az érintettek megkapják, azt ugyanis költségvetési támogatásként visszapótolja az állam. A szülők tehát még a számukra visszatérítendő adó terhére is rendelkezhetnek annak 1+1 százalékáról - összegezte az államtitkár.

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - hangsúlyozta Tállai András. Mint mondta: a koronavírus-járvány, a háború és az energiaválság a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.  Az eddigi adatok biztatóak, sokan éltek a lehetősséggel, eddig ugyanis 10 százalékkal többen ajánlották fel adójuk egyszázalékát, mint tavaly ugyanilyenkor - húzta alá az államtitkár.Tállai András szerint a szóba jöhető segítség nagyságrendje a tavalyi évet is meghaladhatja, hiszen évről évre egyre többen rendelkeznek adójukról. 2021-ben 43 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből közvetlenül a felajánlások alapján 20,7 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz és a Nemzeti Tehetség Programhoz. Tavaly - 140 ezerrel többen mint 2020-ban - 2,3 millióan ajánlották fel adójuk egyszázalékát.

Az szja 1+1 százalékáról május 20-áig lehet rendelkezni, eddig az időpontig a fizetendő adót is rendezni kell - szögezte le az államtitkár. A nyilatkozatokat számtalan módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz; a legegyszerűbb: az e-szja rendszerében néhány kattintással, ehhez pedig semmi más nem szükséges, csak ügyfélkapu, amellyel már több mint ötmillióan rendelkeznek - javasolta.Tállai András emlékeztetett, hogy a tavaly tett egyházi és a Nemzeti Tehetség Programra szóló felajánlások idén is érvényesek. Ha a magánszemély nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan intézkedik annak érdekében, hogy az érintett egy százaléka a korábban kiválasztott egyházhoz vagy a Nemzeti Tehetség Programhoz eljusson - magyarázta. A civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást - idézte fel, hozzátéve, hogy ebben segít az adóhivatal is, hiszen honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34