A magyar kiskereskedelem több fronton küzd a bizonytalan szabályozási környezettel, a visszafogott fogyasztói hangulattal és a szűkülő árrésekkel.
Vészesen közeledik a május, amikor is véget ér a hatósági árstop: május 1-jével megszűnik a hat alavető élelmiszer árának rögzítése, míg május 15-én az üzemagyag maximalizálása jár le. Orbán Viktor nem rég jelentette be, hogy maradnak a hatósági árak, ami idáig kérdéses volt, számolt be a Világgazdaság.
Orbán Viktor miniszterelnök a választási győzelmét követő nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szándékai szerint a májusi határidőket követően is maradnának az ársapkák. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a miniszterelnök bejelentése azt jelenti, hogy az árkorlátozásokat nem hirtelen vezetik ki majd, hanem szépen fokozatosan, hogy hozzászokjunk az új árakhoz.
Annyira hektikus a piac, hogy nem lehet egyik napról a másikra rászabadítani a teljesen szabálytalan, rendkívül változékony piaci mozgásokat a lakosságra vagy a vállalatokra
– mondta a főtitkár a VG-nek. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP szövetség elnöke szerint a legfőbb probléma viszont már az. hogy a beszállítókra nem vonatkozik semmilyen korlátozás, így az elsődlegesnek szerinte annak kéne lennie, hogy rájuk is vonatkozzon valamilyen korlátozás. Ugyanis jelenleg az élelmiszerárstop miatt az eladóknak akár 300-400 forintos veszteségük is lehet egy egykilós kiszerelésű termék eladásakor.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







