A legnagyobb veszteségeket nem a hackerek, hanem a magukat banki vagy hatósági munkatársnak kiadó elkövetők okozzák.
Korrupt autópálya-rendőrökre csaptak le: kenőpénzért bármilyen szabálytalanságot elengedtek
Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt három-három év börtönre ítélt első fokon a Fővárosi Törvényszék két autópálya-rendőrt. A vádhatóság súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-t.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó két rendőr elhatározta, hogy közös szolgálatuk alatt “látszólagos intézkedést kezdeményeznek” külföldi gépkocsivezetőkkel szemben, arra hivatkozva – akár valótlanul is -, hogy közlekedési szabálysértést követtek el.
A vádlottak eltekintettek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírságtól, ha a sofőrök cserébe pénzt ajánlottak nekik vagy kérésükre hajlandóak voltak fizetni. A vád szerint az azóta leszerelt rendőrök legkevesebb 28 esetben követtek el bűncselekményt, és megállapíthatóan legalább 645 euróval, 40 bolgár levával és 75 román lejjel gazdagodtak.
A törvényszék katonai tanácsa a vádlottakat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt egyaránt három év börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint vagyonelkobzásról is rendelkezett.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






