7 °C Budapest
Stock exchange graph and numbers in blue

Tőzsde: zuhan az OTP árfolyama, gyengült a forint

2022. március 1. 10:25

Óvatos emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám az OTP árfolyama aztán 9 óra után meredek zuhanásba kezdett, a forint pedig ismét gyengül. 

Óvatos emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX 0,2 százalékkal került feljebb. Az OTP 1,5 százalékkal került feljebb, míg a Mol 0,8 százalékot esett, a Richter 0,4 százalékot emelkedett, a Magyar Telekom pedig tegnapi záróértéke közelében indította a napot.

Az OTP árfolyama aztán 9 óra után meredek zuhanásba kezdett:

A forint euróhoz viszonyított árfolyama is emelkedik reggel óta, az új történelmi mélypont 374,3.

Friss! Itt az újabb mélypont

Szinte percről percre jut új mélypontra a forint az euróval szemben. Mindeközben a tőzsdén sem épp rózsás a helyzet: az orosz-ukrán háborúban érintett OTP árfolyama 12 ezer forint alá süllyedt. A forint ma már több mint 1%-ot gyengült, jelenleg 376,5 közül járnak az eurójegyzések, kora délelőtt még 370 körüli is volt az árfolyam.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Portfolio által megkérdezett devizapiaci szereplő nem lát konkrét új okot a tegnapi naphoz képest a forint mai zuhanása mögött. Ami érdekes volt szerinte, hogy az árfolyam nagyon gyorsan vitte át a 375-376-os szintet, miután kicsit megállt a 374-es szinten. Azt megjegyezte továbbá, hogy a régiós devizák közül a lengyel zloty hasonlóan gyengül, míg a román lejt egyelőre nem bántják.

Már túllépte a 378 forintot az euró árfolyama.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem