Vannak, akiket nem rázott meg a krízis: így vészelik át a profik a válságot

2021. január 14. 21:05

Világszerte több mint 2300 vállalkozó és cégvezető mondta el, miként kezeli a járvány nyomán kialakult válsághelyzetet. Akiknek 2020-ban is stabil maradt a működése, vagy növekedni tudtak, azok jellemzően ügyesen szervezték át felszabaduló kapacitásaikat, és meglépték a már régóta esedékes fejlesztéseket, például a digitalizáció terén.

Az általunk ismert világ tavaly tavasszal gyökeresen változott meg, a Covid-19 járvány soha nem látott kihívások elé állította a létező összes vállalatot, függetlenül azok méretétől. De a kis- és középvállalkozások vezetői kreatív emberek, akiket túlélésre programoztak, és akik ilyenkor is kitalálni, újítani, alkotni akarnak. Egy nemrég megjelent tanulmányban őket kérdezték arról, miként navigálják cégüket át e kihívásokkal teli időszakon, és hogyan készülnek fel a jövőre.

A folyamatos innovációit a piaci trendek mentén megvalósító Salesforce negyedik éve adja ki a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó trendriportját. A legutóbbi elemzésből többek között az is kiderül, hogyan változtak a cégvezetők céljai a pandémia alatt, hogy a digitális átállás mekkora rugalmasságot igényel a részükről, és hogy a döntéshozók hogyan tervezik a felépülést, majd a növekedést a Covid-19 utáni időkben. Lássuk, a válaszok alapján, melyek azok a fő trendek a világban, amelyeket a Magyarországon működő társaságok több mint 99%-át adó kis- és középvállalkozásoknak is érdemes megfontolni!

A kkv-k prioritása az ügyfélmegtartás

Jellemzően azok a vállalkozások tudták elkerülni a recessziót 2020 első három negyedévében, ahol rugalmassággal, az ügyfélkapcsolatok elmélyítésével, valamint a partnereknek nyújtott szolgáltatások fejlesztésével tették szorosabbá ügyfélkapcsolataikat. A prosperáló cégek 49, míg a stagnáló vállalkozások 41%-a mondta azt, hogy nagyobb mozgásteret adnak az ügyfeleiknek, például kibővített fizetési vagy áruvisszaváltási szabályzattal. Miért fontos ez? A kkv vezetők közel fele (48%) nyilatkozta, hogy a legnagyobb kihívás most a cég életében az új ügyfelek megszerzése. 

Még mindig pozitív a jövőképe a kkv-knak, de már csökken az optimizmus 

 

A pandémia előtti kihívások (ügyfélszerzés, tőkésítés) mellett a cégvezetőknek most olyan új elvárásoknak is meg kell felelni, mint a cégműködés felülvizsgálata, a járványügyi rendeletek betartása vagy a megfelelés az olyan megszaporodó ügyféligényeknek, mint például az azonnali online rendelkezésre állás. Ennek ellenére augusztusban a válaszadók 72%-a nyilatkozta, hogy optimistán tekint a jövőbe - igaz, ez az arány márciusban még 80% volt. "Érthető, ha a kkv szektor egészét átfogó felmérésekben összességében az optimisták vannak többségben, hiszen a járvány okozta válság sajátossága, hogy nem általánosságban sújt mindenkit egy kicsit, hanem egy szűk réteget nagyon. Ráadásul a második hullám gazdasági hatásai mérsékeltebbek, például a feldolgozóiparban nyoma sincs a tavaszi sokknak, így tényleg nagyon koncentráltan érint súlyosan néhány ágazatot, úgy mint turizmus, vendéglátás - kommentálja a kutatás eredményeit Madár István, a Portfolio vezető elemzője. - Az általános optimizmus mögött azonban nem csak néhány szereplő komoly problémája sejlik fel, de a gazdasági helyzetértékelés időben hullámzó alakulása rávilágít arra is, hogy a kkv szektor sokkal érzékenyebben, hektikusabban reagál a járvány alakulására." Tehát az, hogy lesz-e harmadik hullám 2021-ben, hogy mikor szűnnek meg a korlátozások, vagy hogy milyen válaszlépésekkel reagál a gazdasági folyamatokra a szektor, az nagyban befolyásolhatja az ide tartozó vállalkozások kilátásait.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A technológia adta lehetőségek hatékony kihasználásával lehet kitűnni

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a gyorsan változó környezetben azok a kkv vezetők tudják mozgásban tartani a cégüket, akik bátran integrálják a technológiai lehetőségeket, például új, digitális korszakot tudnak nyitni az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban. "Az emelkedő pályán lévő vállalkozások egyre szívesebben vezetnek be automatizált ügyfélkezelést (CRM), alkalmaznak ügyfélkiszolgáló és email marketing szoftvereket" - állítja Bükkösy Ádám a tanulmányt megrendelő Salesforce regionális értékesítési igazgatója, aki szerint az iparspecifikus, cégre szabott IT és technológiai megoldásokkal nemcsak a sales, a marketing és az ügyfélkezelés terén maximalizálhatók a folyamatok, de a back office frontján is.

A lendületben lévő kkv-k felkészülnek a következő krízisre is

Bár a cégvezetők legfőbb szempontja a járvány miatti forgalomkiesés ledolgozása, sokan elkezdtek figyelni arra is, hogy a kiszámíthatatlan jövő miatt egy sokkal rugalmasabb cégszerkezetet alakítsanak ki. "Ennek érdekében három kulcsfontosságú területet terveznek digitalizálni: az ügyfélkezelést, a munkafolyamatokat és a belső kommunikációt - mondja Kellényi István az üzleti automatizációval foglalkozó IT tanácsadó BitMist alapítója. - A marketing team által végzett feladatok a cégek nagy részénél akár 70%-ban automatizálhatóak lennének. Ennek eredményeként valós adatok által válik elérhetővé és riportolhatóvá a marketing kiadások megtérülése, ami nagyban segíti a költséghatékonyságot, és akár azonnali beavatkozást tesz lehetővé. Aki előbb teszi meg az elengedhetetlen első lépéseket a digitális átszervezésben, az előnybe fog kerülni a versenytársaihoz képest." 

Az effajta hatékonyágnövelés teremti meg a lehetőséget azokra az átszervezésekre is, amelyekkel megtartható lenne a jelenlegi munkaerőállomány egy olyan időszakban, amikor - a felmérés szerint - a cégvezetők 25%-a fontolgatja a leépítést. A válaszokból kitűnik, hogy azok tudtak előre lépni a válság alatt, és akár meg is többszörözni a bevételüket, akik nem a költség optimalizálást tűzték ki rövid távú célként, hanem a produktivitás növelését, az ebből fakadó kihívásokat pedig a digitalizáció eszközeivel oldották meg. Sokan számoltak be az üzletfejlesztés egyéb, nemvárt előnyeiről is: ilyen gyakori példa, amikor a vállalkozást akarták digitálisan elérhetővé tenni az ügyfelek számára, de az átszervezés nyomán a cég vezetésének lehetősége nyílt arra is, hogy a távmunkára kényszerülő alkalmazottak munkafolyamatait is átláthatóvá, követhetővé tették az új technológiák segítségével.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem