8 °C Budapest
Idős, Alzheimer-kóros, depressziós férfi, hátat fordítva, az ablakon kinézve. Az öregség, a betegség, a magány, a feledékenység és az emlékezet fogalma.

Rettegett, láthatatlan betegség nehezíti több százezer magyar család életét: sokan beletörődnek a súlyos teherbe, pedig lenne segítség

2026. szeptember 16. 11:37 4 perc

Alzheimer-betegség Magyarországon becslések szerint 150-200 ezer embert érint közvetlenül, közvetve pedig családok százezreire ró lelki, ápolási és anyagi terhet. A diagnosztizált esetek mindössze 5-10%-a részesül szakorvosi ellátásban vagy megfelelő terápiában. Annak tükrében ez még súlyosabb adat, hogy sok esetben a betegek el sem jutnak a diagnózisig. Friss becslés szerint az Alzheimer-betegség Magyarországon évente közel 236 milliárd forint társadalmi terhet jelent. A költségek jelentős része nem az ellátórendszert, hanem az előrehaladott stádiumú betegek hozzátartozóit terheli. 

A szeptemberi Alzheimer-világhónap alkalmából sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetést tartott a Lilly Hungária Kft. A sajtóeseményen egy friss szakmai riportot ismertettek, mely többek között az Alzheimer-betegség társadalmi költségeit is megbecsülte. Prof. Dr. Klivényi Péter és Prof. Dr. Kovács Tibor neurológus szakértők előadásai után Dr. Egervári Ágnes neurológus szakemberrel, Dr. Dankó Dávid a szakmai riport egyik szerzőjével és Czinki Mátyás érintett hozzátartozóval szakmai kerekasztalbeszélgetés zajlott Bombera Krisztina moderálásával.

Prof. Dr. Klivényi Péter neurológus, a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója előadásában elmondta, hogy a feledékenységet, demenciát az emberek 60%-a az öregedés természetes velejárójának tekintik, miközben ez nincs így. 30% gondolja úgy, hogy a demencia ellen nincs mit tenni, miközben ez sem feltétlenül igaz. Miközben a demencia az egyik legnagyobb egészségügyi szorongást keltő betegség, jobban félünk tőle, mint a daganatos betegségektől.

Az előadásban a szakember azt is tisztázta, hogy nem csak az Alzheimer-betegség okoz demenciát, számos más kórkép is demencia kialakulásához vezethet. Az Alzheimer-betegség legfontosabb tünetének a memóriazavart, feledékenységet tekintik, pedig ennek megjelenésekor már a demencia előrehaladott állapotban van. Eközben számos más tünet jelezheti előre az Alzheimer-betegséget, de ezt nehezebben ismerjük fel.

Prof. Dr. Kovács Tibor, neurológus, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója elmondta, hogy a legnagyobb hiba, hogy az Alzheimer-betegség még ma is jórészt ismeretlen, meg nem értett betegség. A szakmában is sok tévhit kering, így az érintettek körében is. A demenciáért 70%-ban az Alzheimer-betegség felelős, 30%-ban viszont más kórképek. 

Kitért rá, hogy a demencia kialakulása nem egyik napról a másikra történik, hanem 20-30 év alatt alakul ki. Ezért van olyan nagy szerepe a megelőzésnek, a rizikófaktorok csökkentésnek. Az Alzheimer betegség egy spektrum, tünetmentes szakaszban is diagnosztizálható, még mielőtt a demencia kifejlődik. Viszont nagyon fontos a szakember szerint különválasztani, hogy az Alzheimer-betegség nem egyenlő a demenciával.

A friss kutatások szerint az Alzheimer-betegség jelentős összetársadalmi és gazdasági kihívás

Dr. Dankó Dávid az Ideas & Solutions (I&S) társalapítója és ügyvezető partnere, Az Alzheimer-betegség betegségterhének és terápiájának értékelése Magyarországon című szakmai riport egyik szerzője ismertette a betegségteher-elemzés főbb eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a közvetlen egészségügyi ellátás terhelő költségeken - mely Magyarországon nem éri el a 2 milliárd forintot(!) - túl vannak indirekt költségek is. A közvetett költségek viszont közel 236 milliárd forintot érnek el. Az indirekt költségek jelentkeznek például a munkaerőpiacon, ahonnan a betegek és akár az ápolók hozzátartozók is kiesnek, a beteggondozás költségeiben, és más járulékos költségekben. 

Dr. Egervári Ágnes neurológus, a Boldog Gizella Alapítvány intézményvezetője, az Alzheimer Europe magyarországi képviselője megszólalását azzal kezdte, hogy "nem születnek meg gyermekek, a demenciás betegek gondozása miatt". A családtagok, akikre az ápolás hárul, nem pusztán anyagi terheket vállalnak, az érzelmi teher is jelentős. Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a többség szégyelli a betegséget és amíg lehet, titkolják a családok is. Ez pedig nagyban megnehezíti, hogy a betegek diagnózishoz, terápiához jussanak. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jelenleg a Szent Gizella Otthonban, ahol 111 férőhely áll rendelkezésre 205-en vannak várólistán - mondta el a szakértő, ezzel érzékeltetve, mekkora az igény a családok részéről az intézményesített ápolás iránt. 

Czinki Mátyás érintett hozzátartozó beszélt arról, hogy hiába éltek egy házastartásban, nem vették észre az Alzheimer-betegség jeleit. Már 10 évre visszamenőleg tapasztalhatták volna a betegség jeleit, mégsem ismerték fel, csak utólag a tüneteket. 

A kerekasztal-beszélgetésen szó esett arról is, mit tehetnek az érintett családtagok, szakemberek, maga a társadalom és az ellátórendszer. A szakértők hangsúlyozták, hogy a korai felismerés nem csak az időben megkezdett terápia szempontjából fontos, hanem hogy a család fel tudjon készülni arra, hogyan fogja kezelni a kialakult helyzetet. Még időben megtehetik a szükséges változtatásokat, megszervezhetik a gondozást. 

A szakértők hangsúlyozták, hogy az egyénen túl minden szintnek megvan a szerepe, minden területen többet kell tenni. A társadalom és a szakmában dolgozók edukációja ehhez az első lépés. Az Alzheimer-tabu ledöntésében pedig ugyanúgy szerepe van az egyéneknek, mint a szakembereknek. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 14:34