hegedűs zsolt

Fontos figyelmeztetést adott ki a miniszter: ezeket a hibákat most semmiképp ne kövesse el senki

2026. augusztus 2. 14:33

A tartós hőség egészségügyi kockázataira hívta fel a figyelmet Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Közösségi oldalán összefoglalta, milyen óvintézkedésekkel lehet csökkenteni a kánikula veszélyeit. Kiemelte a megfelelő folyadékpótlás, a déli órák kerülése és a veszélyeztetett csoportok fokozott védelmének fontosságát. Arra is figyelmeztetett, hogy súlyos rosszullét esetén azonnal segítséget kell hívni.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a közösségi oldalán ismertette a legfontosabb tanácsokat a tartós hőség idejére. Emlékeztetett arra, hogy az ország egész területén augusztus 4. éjfélig harmadfokú hőségriasztás van érvényben, a következő napokban pedig helyenként a 40 Celsius-fokot is megközelítheti a hőmérséklet.

A miniszter szerint ilyenkor kiemelten fontos a folyamatos folyadékpótlás, valamint az, hogy 11 és 15 óra között lehetőség szerint senki ne tartózkodjon a tűző napon. Azt is javasolja, hogy ebben az időszakban kerüljük a megerőltető fizikai munkát és a sportolást.

Tanácsai között szerepel az otthonok árnyékolása, a hajnali és éjszakai szellőztetés, valamint az, hogy napközben lehetőség szerint hűvös vagy légkondicionált helyen tartózkodjunk. Külön figyelmet kér az idősekre, a kisgyermekekre, a várandós nőkre, a krónikus betegekre és az egyedül élő emberekre.

A miniszter arra is figyelmeztetett, hogy gyermeket vagy háziállatot még rövid időre sem szabad parkoló autóban hagyni. Hozzátette: ha valakinél szédülés, ájulás, zavartság vagy más súlyos rosszullét jelentkezik, az érintettet azonnal hűvös helyre kell vinni, meg kell kezdeni a test hűtését, szükség esetén pedig értesíteni kell a 112-es segélyhívót.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapi kép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34