Egy csomag száraztészta, egy doboz vaj vagy egy liter narancslé – a mindennapi bevásárlás apró tételei gyorsan összeadódnak.
Te is rendeltél ebből az ismert külföldi webshopból? Súlyos dolgok derültek ki a gyógyulást ígérő készítményekről
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a hollandiai iHerb és amerikai anyavállalata ellen. A gyanú szerint a cégcsoport jogsértő, egészségre vonatkozó és gyógyhatást ígérő állításokkal hirdeti étrend-kiegészítőit. A hivatal szerint a vállalat ráadásul olyan termékeket is legálisan forgalmazhatónak tüntet fel, amelyeket a hazai hatóságoknál be sem jelentettek.
A feltételezések szerint a vállalkozások 2024 novemberétől kezdve több ponton is megsértették az élelmiszerek és étrend-kiegészítők reklámozására vonatkozó szabályokat. Egyrészt tiltott, egészségre vonatkozó állításokat használnak. Például azt ígérik, hogy egy termék "hozzájárul a szív és az agy egészségének megőrzéséhez". Másrészt betegségek megelőzését és gyógyítását sugallják azzal, hogy bizonyos árucikkeket "gyógynövényes fájdalomcsillapítóként" hirdetnek.
A megtévesztést súlyosbítja, hogy a cég azt a látszatot kelti, miszerint termékei jogszerűen forgalmazhatók Magyarországon. Ezzel szemben az érintett étrend-kiegészítőket az előírások ellenére nem notifikálták a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál (NNGYK).
A versenyhatóság arra is felfigyelt, hogy az iHerb magyar nyelvű kommunikációja nélkülözi a szakmai gondosságot. A reklámok és a termékleírások sok esetben ellenőrizetlen gépi fordításokon alapulnak. Emellett egyáltalán nem veszik figyelembe a hazai jogszabályokat, ami tovább növeli a fogyasztók megtévesztésének kockázatát.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak automatikus kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. A folyamat célja a tények tisztázása és a feltételezett jogsértés bizonyítása. A hivatalnak az eljárás lefolytatására alapvetően három hónapja áll rendelkezésre, amely indokolt esetben meghosszabbítható.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A GVH kiemelten figyeli az étrend-kiegészítők piacát, mivel a tapasztalatok szerint az értékesítők gyakran vétenek hibákat a hatásokat ígérő reklámok megalkotásakor. Ennek megelőzésére és a jogkövető vállalkozások támogatására a hatóság idén áprilisban egy részletes tájékoztatót is kiadott. Ez a dokumentum segít eligazodni az egészségre vonatkozó és a gyógyhatást ígérő állítások szigorú szabályrendszerében.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








