Shaka Hislop, korábbi Premier League-játékos bejelentette, hogy agresszív prosztatarákkal küzd.
A nyár a pihenés, a szabadság és a feltöltődés időszaka. Néhány hét nyugalom és kikapcsolódás a legtöbbünknek elegendő ahhoz, hogy újult erővel térjenek vissza a mindennapokhoz. Előfordul azonban, hogy a nyári vakációt követően sem múlik el a kimerültség érzése, sőt, a fáradtság állandósul, és pihenéssel sem javul. Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, vajon nem egy alattomos betegség, például a Lyme-kór áll-e a háttérben.
A Lyme-kór egy kullancsok által terjesztett bakteriális fertőzés, amely világszerte a leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség, Közép-Európában az emberek ötöde lehet érintett. Bár a korai szakaszban megjelenhet a jellegzetes Lyme-folt (erythema migrans), a betegek mintegy kétharmadánál ez nem alakul ki, így a fertőzés sokszor rejtve marad. A kórokozó, a Borrelia burgdorferi képes az egész szervezetben elterjedni, és számos szervrendszert érinteni. Az egyik leggyakoribb, de gyakran alábecsült tünete a tartós fáradtság.
Ez a fáradtság nem azonos azzal a kimerültséggel, amelyet egy hosszú munkahét vagy kevés alvás okoz. A Lyme-kórral összefüggő kimerültség gyakran hirtelen jelentkezik, pihenéssel sem enyhül, és más panaszok, például fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak, hőemelkedés, koncentrációs zavar kísérhetik.
Miért alakul ki a kimerültség Lyme-kórban?
A Lyme-kórt okozó baktérium folyamatos immunreakciót, gyulladásos vagy autoimmun reakciót vált ki a szervezetben, amely megzavarhatja az idegrendszer, a hormonok, az izmok és az immunrendszer működését. Ez tartós energiahiányos állapothoz vezethet, amelyet a pihenés sem enyhít.
1. Pajzsmirigyproblémák
A Lyme-kórt okozó baktérium miatt a szervezet autoimmun reakcióval fordulhat saját fehérjéi ellen. Az egyik ilyen lehetőség, amikor a szervezet a pajzsmirigy ellen fordul (Hashimoto-kór). Az autoimmun reakció miatt a szervezet először túlzottan megnöveli a pajzsmirigyhormon-termelést, majd jelentősen csökkenti, ami többek között fáradtságot, „agyi ködöt” okozhat.
2. Mellékvese működésének romlása
A mellékvesék termelik a kortizol hormont, amely a stresszre adott választ alakítja ki. Normál stresszes esetekben között testünk rövid ideig kortizolt termel, hogy megvédjen minket. Azonban a hosszan tartó stressz időszakaiban – például krónikus fertőzés esetén – a mellékvese működése romlik. A mellékvese diszfunkciója fáradtsághoz vezethet, és csökkentheti a stresszorokkal szembeni ellenállóképességet.
3. Mitokondriális diszfunkció
A kullancsok által terjesztett krónikus fertőzéseknél kialakuló fáradtságnak egyik gyakori oka a mitokondriális működés zavara. A mitokondriumok a sejtek energiatermelő szervecskéi. A fertőzések által okozott oxidatív károsodás mitokondriális diszfunkcióhoz és a mitokondriumok által termelt energiatároló molekula, az ATP mennyiségének csökkenéséhez vezet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
4. Alvásproblémák
A Lyme-kór alvásproblémákat is okoz: a fájdalom, az éjszakai izzadás, a szorongás rontja az alvásminőséget, a kialvatlanság pedig tovább növelheti a fáradtságot
5. Enyhébb szintű vérszegénység
A Lyme-kór és társfertőzések (együttesen elnevezve „kullancs-kór”), mint a Humán Babeziózis, vagy a Bartonellózis, enyhébb szintű vérszegénységet is okozhatnak, mivel ezek a kórokozók a vörösvértesteket és a fehérvérsejteket használják a szaporodáshoz és az immunrendszer elől való rejtőzéshez. A szervezet ilyenkor oxigénhiányt érzékelhet, akár rövidebb, kisebb megterhelések után is, mivel a fertőzött vörösvértestek nem képesek megfelelő mennyiségű oxigént szállítani.
A szervezet több rendszerére kifejtett hatás külön-külön, vagy akár együtt is okozhat enyhébb, súlyos, vagy nagyon súlyos kimerültségi tüneteket.
A téves diagnózis miatt sok beteg hónapokig vagy akár évekig szenved anélkül, hogy a megfelelő kezelést megkapná. Ezért nagyon fontos, hogyha úgy érezzük, hogy az egészségünkkel valami gond van, akkor ne hagyjuk annyiban, járjunk utána a tüneteknek, forduljunk orvoshoz. Ha a szakorvos Lyme-kóros megbetegedésre gyanakszik, akkor Lyme-teszt elvégeztetését kérheti, ami segít a diagnózis és a terápia felállításában.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








