A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál - mutat rá egy friss kutatás.
Norovírussal fertőződött meg több fiatal egy hazai zenei fesztiválon – hangzott el az ATV Híradóban.
Hasmenéssel, hányással járó betegséget okozó norovírussal fertőződött meg több fiatal egy hazai zenei fesztiválon. A fertőzés elsősorban gyerekekre és idősekre veszélyes, hiszen az okozott tünetek következtében felborul a szervezet folyadékháztartása, az említett korosztályok pedig könnyebben kiszáradhatnak. Egy általánosan előforduló vírusról van szó, amelynek a fertőzőképessége elég magas.
A vírus emberről emberre is gyorsan terjed, továbbá egyéb tárgyakon, felületeken is akár 12 óráig fertőzőképes marad. A vírus ellen nincs oltás, ugyanakkor szövődményektől csak akkor kell tartani, ha az okozott folyadékhiányt nem pótolják.
@atvhu ♬ som original -
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







