Az OEP leendő főigazgatója szerint évtizedek óta romlik az egészségügy finanszírozási helyzete, és a rendszer átalakítására van szükség.
Kórházba került Jordán Tamás - írja a Blikk.
"Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok" - mondta el a lapnak Jordán Tamás.
A cikk megjegyzi, a nyolcvanegy éves színész egyébként jó egészségi állapotnak örvend, noha korábban elárulta, hogy cukorbetegségben szenved, ami miatt szúrnia kell magát. Néhány évvel ezelőtt ráadásul annyira leesett a vércukra, hogy megbotlott és elesett, aminek következtében megrepedt az arccsontja és a koponyája.
Sejteni lehetett, hogy valami történt?
Érdemes tudni, hogy Jordán, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész csaknem kivétel nélkül minden Nemzet Színésze-választáson személyesen vesz részt, éppen ezért okozott meglepetést, amikor egutóbb, május 3-án, Kulka János megválasztásánál többek között ő sem jelent meg a Nemzeti Színház épületénél. Mostanra azonba kiderült, hogy betegsége miatt maradt távol, és nem csak a beiktatástól, de A széllel szembe című, április 29-i miskolci előadói estjét is le kellett mondania.
(Címlapkép - Bruzák Noémi, MTI/MTVA)
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







