21 °C Budapest
Woman with Insomnia. Young woman lying on bed with hand on forehead.

Éjszaka pusztít a lappangó népbetegség: halálos is lehet, ezekről a tünetekről ismered fel

2023. április 4. 19:01

Senki számára sem újdonság, hogy az egészségünk megőrzése szempontjából a mély, pihentető alvás elengedhetetlen. Azonban azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy az alváshiány jelentős hatást gyakorlat a szívünkre is. Egy új tanulmány ugyanis kimutatta, hogy az álmatlanságban szenvedők jóval nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, mint azok, akik ki tudják magukat aludni rendszeresen. Ráadásul az inszomnia a leggyakoribb alvászavar: a magyarok több mint 9 százaléka szenved tőle.

Inszomniáról akkor beszélhetünk a Semmelweis információi szerint, ha akkor sem tudunk aludni, amikor egyébként alapvetően lenne rá lehetőségünk. Ilyenkor sokszor már elaludni sem tudunk esténként, de előfordul, hogy éjjel vagy kora reggel felébredünk és nem tudunk visszaaludni. Ilyenkor nem érezzük kielégítőnek az alvásunkat, ettől pedig nyűgösek, kialvatlanok leszünk és gyakoriak a hangulatingadozás, illetve a koncentrációzavar is.

Ez a betegség pedig különösen gyakori: Magyarországon az emberek több mint 9 százaléka szenved tőle, míg az Egyesült Államokban a kutatások szerint az ott élők 10-15 százaléka küzd ezzel a betegséggel. A Clinical Cardiology nevű amerikai folyóiratban pénteken jelent meg egy kutatás, aminek a metaanalízise azt sugallja, hogy nem csak a koncentráció zavar miatti balesetek miatt veszélyes az inszomnia: az álmatlanság ugyanis a CNN-en összefoglaltak alapján jelentősen növeli a szívinfarktus kockázatát, különösen a nőknél.

Dr. Martha Gulati, a Cedars-Sinai Smidt Szívintézet prevenciós igazgatója elmondta, hogy a páciensei többsége nő, és hogy az álmatlanság növeli az ischaemiás szívbetegség bármely formáján átesett nők körében a kockázatot.

Az álmatlanság valójában egy gyakori betegség. Valószínűleg 10 emberből 1-nél tapasztalhatóak a tünetek az Egyesült Államokban

– mondta Gulati, hozzátéve, hogy benyomása szerint mindneki tapasztal valamilyen formában álmatlanságot élete során. A becslések szerint ugyanis minden második ember tapasztalja az élete során, hogy hosszabb, vagy rövidebb időszakokon át a stressztől nem tud aludni.

Veszélyes lehet az álmatlanság

A kutatáshoz az egyiptomi, szaúd-arábiai és pakisztáni egészségügyi intézmények, illetve az egyesült államokbeli SUNY Medical University és a Harvard Medical School  kutatói az inszomniát három különböző részre osztották:

  • elalvási nehézségek
  • alvási nehézségek
  • korai ébredés, miközben nem tudunk visszaaludni

A tanulmányhoz az adatokat több mint 11 éven keresztül gyűjtötték, miközben közel 1,2 millió embert vizsgáltak meg szerte a világból. Közölük körülbelül 150 ezren mondták azt, hogy szenvedtek – vagy szenvednek – álmatlanságtól, míg a többiek nem. A kutatók azt találták, hogy az álmatlanságban élők 1,69-szer nagyobb valószínűséggel kaptak szívrohamot, mint akik egészségesek voltak: az előbbi csoport 1,6 százalékánál, míg az utóbbiak 1,2 százalékánál fordult elő álmatlanság. Eszerint pedig összefüggés lehet a szívinfarktus megnövekedett kockázata és aközött, hogy egy résztvevő mennyit alszik éjjelenként.

A tanulmány szerint azok, akik öt órát, vagy kevesebbet aludtak egy este, azoknál 1,56-szor nagyobb volt a kockázata annak, hogy szívrohamot kapnak, mint azoknál, akik átlagosan napi 7-8 órát aludtak. Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hosszabb alvás nem mindig nyújt nagyobb védelmet, ugyanis az is kiderült a kutatás során, hogy a hat órát alvóknál kisebb volt a szívroham kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik 9 órákat aludtak egy este.

Sok tanulmány kimutatta, hogy alvás tekintetében a hét-nyolc óra az a bűvös idő, ami a legjobb számunkra. Nyilvánvalóan mindenkinél van változatosság, de a kevés alvással ellentétben, a túl sok sokkal ritkábban okoz gondot

– mondta Gulati.

Senki sincs biztonságban

A tanulmány szerint a megnövekedett szívroham kockázata az álmatlanságban szenvedők körében teljesen független az életkortól és a nemtől. Ennek oka, hogy az alváshiány több módon is növelheti a szívroham kockázatát: a kortizol központi szerepet játszik ebben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez ugyanis egy olyan hormon, amely a szervezet stresszre adott válaszának a szabályozásáért felelős. Tehát, ha a szint túl magas, akkor az megemeli a szervezet vérnyomását, ha pedig valaki jól alszunk éjjel lecsökken a vérnyomásunk.

Lényegében az történik, hogy ha nem alszunk eleget, akkor a kortizol kiürül a szervezetünkből. Tehát éjjel magasabb lesz a vérnyomásunk, mint az egészséges

– magyarázta Gulati, hozzátéve, hogy az éjszakai magasabb vérnyomás jelentősen növeli a szívbetegségek kockázatát. Éppen ezért a tanulmány szerzői szerint az álmatlanságot kockázati tényezőnek kell tekinteni a szív és érrendszeri betegégek megelőzésekor.

Az alvás gyógyszer és megelőzés. Ha nem alszunk jól öt-hat órát, akkor sokkal nagyobb a kockázata a szívrohamnak, éppen ezért nagyon fontos a jó és kiegyensúlyozott pihenés

– mondta Dr. Hani Aiash a tanulmány vezető szerzője, aki az Upstate Medical University College of Health Professions szakmaközi kutatási dékánhelyettese és kardiológusa. A szakember azonban azt is kiemelte, hogy koránt sincsen szükségünk 9 óra alvásra, sőt, ha ennél többet alszunk az könnyen ugyanolyan káros lehet.

Ha ezeket sikerült megszoknunk, akkor sajnos száműznünk kell a szobából minden tévét, számítógépet és a telefonunkat is. Oda kell figyelni arra is, hogy a nagy étkezéseket, a koffein és alkohol bevitelt kerüljük el a lefekvés előtti órákban, hiszen ezektől csak rosszabbul fogunk aludni. Annak ellenére is, hogy Magyarországon terjed a tévhit, miszerint lefekvés előtt egy pálinka segít. Végül, de nem utolsósorban pedig maradjunk aktívak napközben: felejtsük el a délutáni szunyókálást, inkább menjünk el ebéd után sétálni egyet.

Ha viszont továbbra is álmatlansággal küzd, mindenképpen beszéljen a kezelőorvosával, hiszen kezelés nélkül akár végzetes is lehet az álmatlanság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem