Országosan nem változott érdemben a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, öt városban azonban emelkedést mutattak a vizsgálatok.
Folyamatosan tele van a fehérvári kórház covid-osztálya, az elhunytakat pedig már hűtőkonténerben tárolják. A kórházigazgató szerint nagyon kevesen jelentkeztek a tömeges oltásra, ezért is osztotta meg a súlyos részleteket.
Részleteket árult el a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója a magyei vírushelyzetről. Bucsi László szerint az emberek nagy része még mindig nem fogja fel a helyzet súlyosságát, és kevesen regisztráltak a tömeges oltásra Székesfehérváron - a kórházba 7100 adag vakcina érkezett, közben pedig háromezren sem regisztráltak.
Elárulta, 1000 ágyat biztosítottak Covid ellátásra, és 125 covidos intenzív ágyat jelöltek ki, két és fél hete pedig már csak kettő volt szabad. Közben pedig a lélegeztetőre került betegek 84 százaléka meghal. Kifejtette azt is, Fejér a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje, de országosan is csak Borsod-Abaúj-Zemplén előzi meg.
Bucsi László beszámolt arról is, hogy hűtőkonténereket kellett bérelniük, mert az elhunytak már nem fértek el máshol a kórház területén - két hete viszont ezek is megteltek.
Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak
- jelentette ki a kórházigazagtó, majd pedig arról beszélt: az intenzív osztályuk normál helyzetben évi 400 millió forintból működik, most viszont csak január óta 1 milliárd forintba került a covidos betegeik ellátása.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha a vírus visszatér majd, akkor a negyedik hullám elviszi a fél országot
- húzta alá a kórházigazgató, amikor arról beszélt, hogy az eddigi fertőzési hullámok mindig egyre súlyosabbak voltak. Hangsúlyozta, hogy csak vakcinával lehet megállítani a vírust, ezért azt kérte, hogy mindegy milyen vakcinával, de oltakozzanak az emberek.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







