2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
A kormány szállítógépe nem pihen: a hét második felében csurig megpakolva jön vissza Kínából.
Százezer második komponensű, koronavírus elleni Szputnyik oltóanyag érkezik kedd este Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter a videóban kiemelte, hogy a kormány cargogépe emellett a hét második felében "gyakorlatilag csurig megpakolva" repül vissza Kínából a Sinopharm következő szállítmányával. A gépnek és személyzetének "a jövő héten sem lesz nyugalma" - tette hozzá.
Fotó: Krizsán Csaba, MTI/MTVA
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.