11 °C Budapest

Kiderült, mi történik a magzattal, ha az anya megkapja a koronavírus elleni oltást

MTI
2021. március 18. 13:30

Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő Florida déli részén mindössze hetekkel azt követően, hogy anyját beoltották - közölte a dpa német hírügynökség amerikai orvosokra hivatkozva csütörtökön.

A doktorok szerint a kislány az első csecsemők között lehet, akik hála a vakcináknak valamilyen fokú védettséggel rendelkeznek a vírussal szemben. A csecsemő anyja egészségügyi dolgozó, aki tavaly december végén kapta meg a Moderna védőoltását, és lányát három héttel később hozta világra.

Az antitesteket a köldökzsinórból vett vér rutinvizsgálatakor mutatták ki. Az orvosok ugyanakkor nem tudtak választ adni arra, hogy az antitestek meddig maradnak meg a csecsemő vérében, valamint teljes védettséget biztosítanak-e a vírussal szemben.

Az Egyesült Államokban egyelőre nincsenek olyan oltóanyagok, melyek használatát engedélyezték volna a 16 évnél fiatalabbak számára.

Christopher Golden, a baltimore-i Johns Hopkins kórház újszülöttosztályának igazgatója bátorítónak nevezte az értesülést, ugyanakkor óvatosságra intette a szülőket még akkor is, ha nemrég immunizálták őket. Azt mondta, nem szabad abból a feltételezésből kiindulni, hogy az antitestekkel rendelkező csecsemők védettek. Hozzátette, hogy

még sok a kérdés, így például az is, megvédik-e az antitestek a csecsemőt a betegségtől, milyen mennyiségű antitestet ad át az anya szervezete, és meddig tart a védettség.

A koronavírus okozta betegségből felépülő terhes nőkön elvégzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az anya szervezete átad antitesteket a csecsemőének, de a vártnál kisebb mennyiségben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem