Elárulta a Semmelweis Egyetem rektora mikor végződhet a második hullám

2020. november 29. 07:50 1 perc

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is elkapta a koronavírus: láz, fájdalom és gyengeség jelentkezett nála. Számításai szerint nagyjából 1,5 millióan estek át eddig a betegségen, ez nagyjából 15 százalék, azonban a nyájimmunitáshoz 60 százalékra lenne szükség. Arról is beszélt, még meddig kell együtt élnünk a járvánnyal.

Merkely Béla szerint több mint 1,5 millió magyar eshetett már a koronavírus-fertőzésen (~15 százalék), ahhoz viszont, hogy a nyájimmunitás meglegyen, 60 százalékra van szükség. Azt jósolta, hogy még 4-5 hónapig  fog tartani a járvány:

Azt gondolom, hogy nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a járványon

- nyilatkozta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A rektor maga is átesett már a fertőzésen, tünetei is voltak. Szerinte senki sem érezheti teljesen védve magát, hiszen korábban teljesen egészséges emberek esetében is kialakulhat kétoldali tüdőgyulladás, lélegeztetőgépre kerülhetnek. Problémának ítéli meg a szakember, hogy a betegek későn jelentkeznek, ezért késve kapják meg a szükséges gyógyszereket is, pedig a fertőzés korai szakaszában a remdesivir, az enyhe, középsúlyos esetekben a favipiravir tud segíteni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?