Neil Simpson és látóvezetője, Robert Poth ezüstérmet nyert a téli paralimpián a látássérült alpesi síelők mezőnyében. Ezzel ők szerezték meg Nagy-Britannia első érmét a játékokon.
Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként.
A szóban forgó országok állampolgárainak az Olaszországba való belépés után karanténba sem kell vonulniuk, és nem kell igazolniuk, hogy mentesek a koronavírustól. Más országokból továbbra is tilos lesz majd belépni Olaszországba.
Az olaszországi korlátozások a legszigorúbbak közé tartoztak, egyebek között csak kivételes esetekben lehetett az országból ki, illetve az országba belépni. Olaszországot érintette először a legsúlyosabban a járvány Európában, és elsőként vezette be a szigorú kijárási korlátozásokat is a kontinensen.
A szombat hajnali határozat értelmében június 3-ától válik teljesen szabaddá a mozgás országon belül is. Egyes tartományok szerették volna, ha ez előbb megtörténik, de Giuseppe Conte miniszterelnök nem engedett ennek a nyomásnak, elkerülendő a járvány egy második hullámát.
Egy korábbi döntés értelmében május 18-tól újraindul a kereskedelem, a vendéglátás, újranyitnak a templomok, a múzeumok és a strandok is, de továbbra is be kell tartani a szigorú higiéniai és távolságtartási szabályokat. Egyúttal hétfőtől lehetővé válik a tartományokon belüli szabad mozgás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A miniszterelnök szerdán az olasz gazdaság újraindítását célzó intézkedések bemutatásakor tiltakozott az ellen, hogy egyes uniós tagállamok kétoldalúra korlátozott megállapodásokkal akarják újranyitni egymás közötti határaikat. Szerinte ez az EU alapját képező közös piac felszámolását jelentené.
Az ügy tisztázását sürgette az európai vezetők között. Conte egyebek között Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország és Dánia bejelentésére utalt, miszerint június közepéig újranyitni készülnek a szomszédos államokkal közös határokat. Kivételt - Berlin és Bécs közlése szerint - Olaszország és Spanyolország jelenthet, az indoklás szerint a továbbra is veszélyes járványhelyzet miatt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







