Szeptemberre már meglehet az orosz vakcina a koronavírus ellen: így áll a kutatás

MTI
2020. május 14. 21:03 4 perc

Júniusban befejezi a prototípusok preklinikai tesztelését, szeptemberben pedig be is kívánja jegyeztetni a Covid-19-fertőzés elleni vakcináját a novoszibirszki Vektor intézet - jelentette be Rinat Makszjutov, a novoszibirszki állami kutatóközpont vezérigazgatója egy Vlagyimir Putyin elnök részvételével csütörtökön az oroszországi géntechnológiáról tartott videokonferencián.

"Júniusban befejezzük a vakcina hatékonyságának és biztonságosságának kész gyógyszer formájában történő preklinikai tesztelését olyan minimális mennyiségben, amely elegendő lesz ahhoz, hogy 300 önkéntesen áttérjünk a klinikai tesztelés első és második fázisára" - mondta Makszjutov.

Mint mondta, Putyinnak az április 15-én kiadott, a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése szakaszainak lerövidítésére vonatkozó rendeletének köszönhetően arra számít, hogy a vakcinát szeptemberben már be lehet jegyeztetni. Az elnök felhívta a figyelmet a szabadalom levédésének fontosságára.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a parlament alsóházának szerdai plenáris ülésén arról beszélt, hogy a koronavírus elleni oltáshoz felhasználható első készítmények július utolsó harmadában jelenhetnek meg az országban. Oroszországban egyébként legkevesebb hét vakcina fejlesztése folyik a koronavírus ellen.

A csütörtöki tanácskozás részvevőit Alekszandr Makarov, az Orosz Tudományos Akadémia Vlagyimir Engelhardt biokémikus nevét viselő molekuláris biológiai intézetének igazgatója arról tájékoztatta, hogy egy orosz fejlesztésű, a SARS-CoV-2 koronavírus elleni antitest-teszt nemrégiben első-második lett az Egyesült Államokban nemrégiben elvégzett nemzetközi összehasonlításban.

Az eljárás 100 volt beteg közül 99-nél képes kimutatni az antitest jelenlétét.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester bejelentette, hogy a fővárosban péntektől tömeges és ingyenes antitestszűrés kezdődik, a populációimmunitás fokának meghatározására. A tesztelés során több alkalommal mintegy 70 ezer, véletlenszerűen kiválasztott helyi lakostól fognak mintát venni.

Az Oroszországban a járvány kezdete óta elvégzett tesztek száma csütörtökre meghaladta a 6,1 milliót. Az elmúlt nap alatt 205,5 ezer szűrést végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 259 198 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Putyin egyébként a videokonferencián a 20. század atom- és űrprogramjához hasonlította a genetikai kutatások fontosságát. Sürgette egy olyan programstruktúra kialakítását, amely lehetővé teszi a tudományos eredmények mielőbbi gyakorlati hasznosítását. Emlékeztetett rá, hogy a tudományos nemzeti projekt keretében, a Rosznyefty technológiai partnersége mellett, három világszínvonalú genomközpont létesül, amely kutatóintézetek, egyetemek és cégek konzorciumaként működik majd.
Putyin a tanácskozáson felfedte, hogy annak egyik részvevője, Valerij Falkov tudományos és felsőoktatási miniszter átesett a Covid-19 betegségen. Olga Ljubimova kulturális miniszter, aki szintén elkapta a fertőzést, a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy az orvosok gyógyultnak minősítették.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egészségügyi tárca vezetője szerdán az mondta, hogy az ugyancsak megbetegedett Mihail Misuszytin miniszterelnök állapota "pozitív dinamikát" mutat, ezért a jövő héten visszatérhet hivatalába. Az orosz felső vezetéshez tartozó körökből Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő megfertőződése vált még ismeretessé. Ő szerdán azt mondta, hogy kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála.
Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap vezetője az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a Himrar elnevezésű orosz cég május végén kezdi majd el a Covid-19 ellen is alkalmazható favipiravir antivirális gyógyszer forgalmazását, tabletta formájában.

A műsorvezető kérdésére, hogy nem tart-e a Gilead Sciences amerikai gyártó által előállított remdesevir injekció jelentette konkurenciától, Dmitrijev a TASZSZ által ismertetett interjúban azt mondta, hogy bízik az Oroszország és az Egyesült közötti viszony javulásában, és abban, hogy a járvány közepette "bajtársi vetélkedés", nem pedig "fegyverkezési verseny" alakul ki a koronavírus elleni gyógyszerek terén.

Oroszországban egy nap alatt 9974-gyel 252 245-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint. Az új esetek 40,6 százaléka tünetmentes. A május 9. óta csökkenő napi növekmény május 2. óta először nem érte el a 10 ezret, aránya pedig rekordalacsony, 4,1 százalékos volt. A fertőzés terjedésének együtthatója (azon személyek száma, akiket egy Covid-beteg megfertőzött a karanténba zárása előtt) először csökkent 1 alá.

Azt mondanám, a mai napra megállítottuk a növekedést. Már 11 napja nincs további növekedés, a növekedés jelentéktelen

- jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a Rosszija 1 televíziónak. Az aktív esetek száma 196 410. A halálozások száma 93-mal 2305-re, a gyógyulásoké 8827-tel 53 530-nőtt országos szinten.

Az orosz belügyminisztérium arról adott ki tájékoztatást, hogy adatai szerint idén áprilisban, a karanténban való összezártság ellenére, a tavalyi adathoz képest nemhogy nőtt, de 9 százalékkal csökkent a családi viszonyokkal összefüggő bűncselekmények, ezen belül 14,6 százalékkal a súlyos, 17,1 százalékkal pedig a közepesen súlyos testi sértések száma. Korábban több társadalmi szervezet ezzel ellentétes állítást tett.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 06:01