A villamosenergia-ipari alkalmazotti tarifa több évtizedes múltra tekint vissza.
Élet-, baleset, vagy egészségbiztosítás, esetleg lakás-, vagy utasbiztosítás? A biztosítások járvány idején is hozzájárulnak a pénzügyi biztonság megteremtéséhez. Ugyanakkor igaz az is, hogy jó néhány konstrukció esetében kizáró ok egy világjárvány. Mivel a biztosítási feltételek között nem könnyű eligazodni. Vajon mely biztosításai nyújtanak segítséget koronavírus járvány idején egy esetleges fertőzés esetén.
A koronavírus járvánnyal kapcsolatosan számos esemény adódhat, amelynél felmerülhet a biztosítási térítés, illetve a járványtól függetlenül is történhetnek káresemények, amelyekre a meglévő biztosítások fizetnek. Az, hogy egy élő biztosítás nyújt-e fedezetet, vagy éppen kizárja a káresemények közül a vírussal kapcsolatos eseteket, arról mindig az adott szerződés részletes feltételei adnak iránymutatást. Általánosságban azonban érdemes tudni egy-két lehetőséget, illetve kizáró okot.
Az utasbiztosítások esetében, amennyiben az utas olyan területre vagy régióba utazik, amely az utazás napján szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által "utazásra nem javasolt térségek" között, az utasbiztosítás nem fizet. Amennyiben ugyanakkor valaki már elutazott és az úticélját az ott tartózkodása alatt nyilvánítják utazásra nem javasolt területté, a biztosítási fedezet kiterjed minden, a szabályzatban rögzített eseményre.
Ha koronavírus miatt karanténba kerül valaki külföldön, pusztán a karanténba kerülés ténye nem jelent szolgáltatási kötelezettséget a biztosító részéről, viszont akkor igen, ha sürgősségi orvosi ellátásra szorul az utas vagy más, a szabályzatban nevesített esemény történik.
Amennyiben egy korábban megvásárolt utasbiztosítást az ügyfél nem vesz igénybe, mert nem utazik el, a szerződés kockázatba lépése előtt a díjat a biztosító visszatéríti. Útlemondás biztosítás esetén lemondási ok lehet a koronavírusos megbetegedés.
A lakásbiztosításokhoz kapcsolódó kiegészítők is nyújthatnak segítséget, például kórházi napi térítést, illetve a kiegészítő személybiztosítás, a kockázati életbiztosítás, illetve a kegyeleti biztosítás sem tartalmaz kizárást járványokra vonatkozóan.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén a szerződési feltételek alapján térít a biztosító az egyéni életbiztosításoknál, itt ugyanis az Aegon nem alkalmaz kizárást járványokra. Az élet-, baleset- és egészségbiztosítások kiegészítői szintén nyújthatnak anyagi segítséget. Ilyen kiegészítő lehet a keresőképtelenségre, a kórházi napi térítésre és a női kórházi napi térítésre szóló kiegészítő biztosítás.
Mi a helyzet akkor, ha a biztosított nem beteg, "csak" otthon kell maradnia a járványügyi intézkedések miatt? Ebben az esetben nem valósul meg biztosítási esemény, különösen akkor, ha a biztosított dolgozik is otthonról és fizetést is kap. A keresőképtelenség esetére szóló napi térítést nyújtó biztosítás abban az esetben fizet, ha a biztosított a munkáját saját betegsége vagy balesete miatt - orvosi szempontból indokoltan - nem tudja ellátni, vagy aki a jogszabályok alapján betegszabadságot, vagy táppénzt vehet igénybe.
Minden hazai és nemzetközi ajánlás kiemeli a megelőzés fontosságát a koronavírus járvány terjedésének megfékezésében, amely nem csak általános ajánlás, de ebben az esetben kármegelőzési jelentősége is van. Az alapvető higiéniás szabályok betartása, a más emberekkel való érintkezés minimalizálása (lehetőleg otthon maradással) és a "social distancing" azaz társadalmi távolságtartás a biztosítottak elemi érdeke.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







