Az ausztrál világsztár mellett több népszerű magyar előadó is színpadra lép a jövő évi debreceni fesztiválon.
A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni lehet, hogy a 3600 társas és egyéni vállalkozásból mennyi fogja megélni a 2021-es évet.
Azon társas vállalkozások száma melyeknek fő tevékenysége rendezvényszervezés, már a koronavírus járvány előtt is folyamatosan csökkent - állapítja meg az OPTEN céginformációs szolgáltató. 2018 óta 161 darabbal kevesebb cég működik ezen a piacon. A jelenlegi 2335 darab társas vállalkozáshoz, azonban még hozzá kell adnunk azt az 1281 darab működő egyéni vállalkozást is, amely szintén ebben a szektorban tevékenykedik. Így összességében több mint 3600 vállalkozás sorsa vált bizonytalanná a járvány miatt. Ehhez persze tegyük azt hozzá, hogy jelentős azon vállalkozások száma is, melyek más fő tevékenységük mellett foglalkoznak különböző konferenciák, és egyéb események szervezésével. Jelenleg majdnem 70 000 cég és egyéni vállalkozó felvett tevékenységei között szerepel a rendezvényszervezés, de pontosan nem meghatározható azon cégek száma, melyek valóban aktívak a piacon.
Maradva a fő profilként működő rendezvényszervező cégeknél, látni kell, hogy a cégszám mellett az alkalmazotti létszám is folyamatosan csökkent 2018 óta, mintegy 1400 fővel. A piaci szereplők 2018-as 117 milliárdos összárbevétele biztosan jelentősen visszaesik majd 2020-ban. A kérdés, hogy a koronavírus eltűnése után mennyi vállalkozás marad talpon, hiszen a járvány levonulása után biztosan hatalmas keresletnövekedés várható, amit csak a "túlélő" cégek lesznek képesek majd kiszolgálni - zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







