A KSH munkatársai évek óta nem kapnak teljesítményalapú juttatásokat, miközben a szervezet fenntartja szolgálati gépjárműveit és jelentős összeget fordít kiküldetésekre.
Nem látja olyan sötéten a magyar egészségügy helyzetét, főként az orvoshiány tekintetében Lantos Csaba, a milliárdos vállalkozó, aki egy éve adta el a rendkívül sikeres Róbert Károly Magánkórházát. Azóta befektetésekkel foglalkozik.
Lantos Csabát továbbra is foglalkoztatja az egészségügy: magyar tudósok, professzorok vagy mérnökök ötleteit támogatja, amelyek hozzájárulhatnak az emberek egészségi állapotának javításához. Az országban másodikként hozott létre magánkórházat is, és azóta már számos más magánegészségügyi intézményben szerzett érdekeltséget. Azonban ezekre elsősorban befektetésként tekint, ha sikeres egy termék, egy túlad rajta - nyilatkozta a novekedes.hu-nak a milliárdos.
Tovább emelkedtek a bérek az egészségügyben
Lantos Csaba úgy látja, hogy a magánegészségügyi szolgáltatók megjelenésével egyre kevesebben mennek külföldre, illetve az otthoni maszekolás sem jellemző már, mint régen. Sokan nem csak az állami munkahelyük mellett dolgoznak már magánszolgáltatónál is, hanem már sokan a magánrendelésüket is feladják.
Mennyit keres ma egy orvos?
A befektető szerint a "legmenőbb" orvosok itthon is megkeresnek 4-8 millió forintot, de egy gyakorlott szakorvos is hazavisz nettó egymilliót havonta. Kiemelte, hogy ez legális és adózott jövedelem. Mivel az állami szférában is emelkenek a bérek, a piac kikényszeríti, hogy a magánegészségügyben is egyre többet vigyenek haza az orvosok.
- magyarázta Lantos Csaba.
Nagy elszívó hatása van a magánegészségügynek, de mindeközben fehéredik is az orvosok jövedelme. Egyre kevesebben maszekolnak, és már magánrendelésüket is feladják, mert a magánegészségügyben való alkalmazásukkal számos problémájuk megoldódik: nem kell 3-4 munkahelyen dolgozniuk egyszerre, és feketén rendelniük.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azonban gondok még mindig akadnak. Lantos Csaba szerint nagyon nagy probléma, hogy a szocializmusban kialakult a területi ellátási kötelezettség. Ez azóta sem változott, azonban nagyon kevesen tartják be.
Haza lehet-e hozni az orvosokat külföldről?
A befektető úgy látja, az áramlás oda és vissza is történik. Az egészségügy kifehérítésével, a magánszolgáltatók által ajánlott fizetésekkel már reális esély van rá, hogy az orvosok visszajöjjenek Magyarországra, illetve hogy el se menjenek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


