7 °C Budapest

Véget ért a huzavona: jár a GYED a férfinek, akinek nem akartak adni

2018. június 27. 14:30 3 perc

Korábbi álláspontját megváltoztatva Budapest Főváros Kormányhivatala végül mégis biztosítja a gyermekgondozási díjat egy meleg férfinak, akinek bejegyzett élettársa nemrégiben gyermeket fogadott örökbe. A panaszosok képviseletét a Háttér Társaság látta el.

Ádám és Márton hét éve alkotnak egy párt, 2015 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek. Bár a magyar jog az azonos nemű párok számára a közös örökbefogadást nem teszi lehetővé, annak nincs akadálya, hogy a pár egyik tagja gyermeket fogadjon örökbe. Ádám és Márton élt is ezzel a lehetőséggel, 2018 tavaszán egy gyermeket fogadtak örökbe. A hivatalos örökbefogadó Márton lett, Ádám végig támogatta ebben, kapcsolatukat az állami szervek felé is nyíltan vállalták. Az örökbefogadási eljárás lezárultát követően minden lehetőséget számba véve arra jutottak, hogy a gyermekkel felváltva maradnak otthon, vagyis Márton után néhány hónapot Ádám is otthon tölt, így erre az időszakra ő szeretett volna gyermekgondozási díjat (GYED) igényelni - írja közleményében a Háttér Társaság.

Ennek érdekében Budapest Főváros Kormányhivatalához fordultak, hogy ott tájékozódjanak ennek mikéntjéről. A hivatal azonban levélben azt közölte velük: bejegyzett élettársként Ádám nem jogosult a párja által örökbefogadott gyermek után GYED-et igénybevenni. Miután felhívták a hivatal figyelmet a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényre és az abban szereplő, a házasságra vonatkozó szabályok alkalmazását előíró rendelkezésre a hivatal közölte: 

a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény a társadalombiztosítási jogviszonyokra nem terjed ki.

Ádám és Márton ezt követően a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatához fordult, akik panasszal éltek a hivatal jogszabálysértő értelmezésével szemben. Beadványukban az alapvető jogok biztosának korábbi jelentésére is hivatkoztak, amely egy adózási ügyben már megállapította: a bejegyzett élettársi kapcsolatra - a jogszabályban szereplő szűk kivételektől eltekintve - a házasságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 

A panasznak a Kormányhivatal helyt adott, és elnézést kért a korábbi hibás tájékoztatásért.

“A bejegyzett élettársi kapcsolat közel tíz éve része a magyar jogrendnek, a hatóságok számtalan esetben mégis zavarba ejtő tudatlanságról tesznek tanúbizonyságot" - kommentálta a Kormányhivatal eljárását Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Csak az érintettek tájékozottságán és kitartásán múlik, hogy tudják-e jogaikat érvényesíteni

- tette hozzá. A Háttér Társaság jogsegélyszolgálata évente közel 250 leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI) ügyfélnek segíti jogi jellegű problémáik megoldásában. Az elmúlt években egyre többen fordulnak a szolgálathoz gyermekvállalással, gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekkel.

Gyakran az érintettek sincsenek tisztában vele, hogy milyen széleskörű jogokat biztosítanak már ma is a jogszabályok a gyermeket nevelő azonos nemű pároknak

- mondta el Dombos Tamás, aki szerint teljesen jogos igény e családok részéről, hogy megszűnjön a jogszabályi diszkrimináció, és a gyermeket mindkét azonos nemű szülőjéhez jogi kapcsolat fűzze, amellyel a fenti jogértelmezési probléma is elkerülhető lett volna.

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?