Győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.
"Minden verseny a szívben dől el!" - vallja a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT), amely a vizes vb kapcsán egyrészt mindenkit mozgásra ösztönöz, másrészt tanácsokat is ad, hogyan sportoljunk biztonságosan. Az orvosok ráadásul azt is elárulták, hogyan néz ki egy élsportoló szíve.
A vizes világbajnokság apropóján buzdít sportolásra az MKT. Dr. Merkely Béla, a szervezet tiszteletbeli elnöke, illetve a 17. FINA világbajnokság mintegy 500 fős orvos-irányítási központjának igazgatója szerint nagyon fontos, hogy "sportoljunk, méghozzá egészségesen!"
- mondja az orvosi csapat vezetője.
"A sport mindig és minden életkorban kifejezetten hasznos, persze vannak extrém megterhelők, mint a maratoni futás, a szuper triatlon, vagy a súlyemelés; a testépítést pedig én kifejezetten nem ajánlom, hiszen kizárólag az izom növelését célozza, ám statikus, ezért semmilyen élettani haszna nincs. Ugyanakkor bármilyen sportról beszélünk, rendkívül fontos, hogy azt rendszeres orvosi kontroll kísérje és figyeljünk a jelzéseire" - figyelmeztet a professzor, aki szerint elsősorban a szív nyeri meg a nagy versenyeket. Ha "ott" nincs valami rendben, ha a szív nem tudja kezelni a megnövekedett perctérfogatot, a vázizmok nem kapnak kellő mennyiségű oxigénben dús vért, akkor jön a besavasodás, a kővé merevedés, a kínos lelassulás, ami ellen ott a pályán nincs ellenszer.
A felkészültség állapota, a szív teherbírása, összehúzódó és elernyedő képessége a rendelkezésünkre álló módszerekkel pontosan felmérhető. Az átadott adatok birtokában valójában minden élsportoló megtudhatja, hogy mikor és mekkora hajrára lehet képes, és miben kell fejlődnie, hogy még jobb legyen. Az egészségügyi csoport a vizes vb teljes biztonságára ügyel, vezetőjük ugyanakkor a sportversenyek egyik legérthetetlenebb tragédiájáról, a hirtelen szívhalálról is beszél.
- mondja Merkely doktor.
Míg a fiatalok körében a hirtelen szívhalál hátterében többnyire öröklődő szívbetegségek állnak, 35 év feletti sportolóknál már a koszorúér betegség a hirtelen halál leggyakoribb oka. Ilyenkor egyébként már ötszázszor gyakoribb ennek előfordulása. Nagyon fontos tehát az idősebb sportolóknál a koszorúér- betegség jeleinek keresése, időbeli felismerése, és szükség esetén a betegség kezelése, esetleg a versenysport korlátozása.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondja az egészségügyi csoportvezetője.
A legfontosabb, hogy bármilyen, főként sportterhelés során jelentkező panasszal, mint az edzés során fellépő szokatlan légszomj, ájulásérzés vagy eszméletvesztés esetén sürgősen orvoshoz kell fordulni. Merkely doktor vezetésével a női vízilabda válogatottat például rendszeresen, fél-egyévente vizsgálják a klinikán, náluk tökéletesen tudják követni a változásokat és azonnal tudnak lépni. Látják, ha a teljesítményben visszaesés van, vagy a sportoló nem tud fejlődni, ilyen esetekben együtt keresik az okokat és a megoldás lehetőségét. Szorgalmazzák is, hogy az ország minél több pontján legyen elérhető a mostaninál sokkal alaposabb szűrőprogram, ahová valamennyi élsportoló, amatőr, veterán, vagy fiatal eljuthat.
És hogy milyen a sportolók szíve? Pontosan úgy néz ki, mint a testük és az izomzatuk, szóval éppen olyan kisportolt. A sportoló szív adaptálódik, sokkal nagyobb munkára képes, mint az aktív mozgást nem végzőké. Ennek az alkalmazkodási folyamatnak vannak speciális jelei, a szív megnagyobbodik, esetenként a falai is megvastagodnak, a paraszimpatikus tónusfokozódásnak köszönhetően a pulzusszám lecsökken. Amikor a fizikai aktivitás csökken, ez az állapot részben visszaáll, az pedig egy jelzés lehet a kardiológusoknak, ha ez mégsem történik meg, akkor ugyanis más okok állhatnak a szív megváltozásának hátterében.







