17 °C Budapest

Kiderült a vércsoport-titok: náluk jóval nagyobb a rák és a trombózis kockázata

2017. március 19. 15:07

Az ember vércsoportja védelmet nyújhat rákkal, trombózissal, és demenciával szemben? A kutatók azt vizsgálják, hogyan befolyásolja a vércsoport az egészséget és a szerelemi életet.

A vércsoportokat sok kérdés övezi, például a mai napig nem tudják a tudósok, hogy miért vannak különböző vércsoportok. Mégis arra következtettek, hogy a vércsoport döntő szerepet játszhat több egészségügyi kérdésben is, mint a betegségek kialakulásának kockázatában, a termékenységi problémáknál, az Alzheimer-kór kialakulásában, vagy akár a ráknál.

A vérben található cukor és fehérje kombinációk alapján 4 fő csoport létezik: A, B, AB, és 0. A britek 44 százaléka 0-s vércsoportú, 42 százaléka A, 10 százaléka B, és csupán 4 százaléka AB. Egy friss tanulmány szerint a 0 vércsoportú férfiaknál négyszer kisebb az impotencia esélye, mint más vércsoporttal rendelkezőknél.

Szintén érdekes, hogy a Torontói Egyetem korábbi kutatásai szerint a 0 vércsoportúak szervezete ellenállóbb a maláriával szemben. Szerintük ez azért van így, mert az emberi immunsejtek könnyebben felismerik a fertőzött 0-s típusú vérsejteket, így gyorsabban tudnak reagálni. Az immunitás viszont csak egy része a történetnek.

A vércsoport a nők termékenységére is hatással lehet, úgy gondolják, hogy az A-s vérű nők lényegesen termékenyebbek, mint a 0-sok. A Yale Egyetem 2011-es tanulmánya szerint az 560, 30-as évei közepén járó, meddőség elleni kezelés résztvevőinek vizsgálata közben azt vették észre, hogy a 0-s típusú nőknél kétszer akkora a meddőség kialakulásának kockázata. Viszont a 0-s vércsoportú nők esetén kisebb az esélye annak, hogy terhesség alatt magas vérnyomás alakuljon ki.

A 0-s vércsoport másik nagy előnye, hogy úgy tűnik, kisebb eséllyel alakul ki agyi betegség, mint például az Alzheimer-kór. A Sheffield Egyetemen agyi képalkotás segítségével felfedezték, hogy a 0-s vérűeknek nagyobb a szürkeállománya (az agy ezen része dolgozza fel az információkat), ami kulcsfontosságú terület a beszéd, a koordináció és az egyensúly esetében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Úgy gondoljuk, hogy a szürkeállomány szintje összefügg olyan genetikai tényezőkkel, amelyek meghatározzák az egyén vércsoportját is"

- mondta Annalena Venneri klinikai neuropszichológus professzor. Azt is megállapították, hogy a 0-s típusúaknál kisebb a kognitív károsodás kockázata, ugyanakkor az oktatás, az étrend és a testmozgás is védi a szürkeállomány veszteségét, amivel más vércsoportúak is csökkenthetik a kockázatot.

A megelőző intézkedések nagyon fontosak: ösztönzőbb agyi tevékenységet kell folytatni, az egészséges táplálkozás és a testmozgás pedig szintén sokat segíthet"

- mondta a professzor. Hasonló a helyzet a vérrögök képződésénél is. Dán és svéd tudósok 1,5 millió ember vérének vizsgálata közben azt találták, hogy a 0-s típusúaknál 30 százalékkal alacsonyabb a vérrög-képződés kockázata, így a trombózisé és a tüdőembóliáé is. További kutatások azt mutatták, hogy a B vércsoportúaknál sokkal valószínűbb a vérrög okozta érelzáródás, mint más vércsoportúaknál, bár ennek az oka még nem tisztázott.

A 0-s vércsoport, úgy tűnik, hogy védelmet nyújt bizonyos rákos megbetegedések kialakulása ellen is, például a gyomor-, vagy a májrákkal szemben. A vércsoport-diéta valójában nem a súlyvesztést célozza, hanem segít az embereknek abban, hogy jobban működjön a szervezetük. A Torontói Egyetem 2014-es kutatása alatt 1400 embert vizsgáltak vércsoport-diéta közben. Úgy találták, hogy az általános egészségügyi helyeztük meglehetősen javult a diéta során.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem