Magyarországon súlyos influenzajárvány tombol, amely elsősorban a gyermekeket érinti:
Hamarosan Magyarországon is itt az influenzajárvány, ami jellemzően február-március hónapokban tetőzik. Ha idén szeretnénk kimaradni belőle, és a betegszabadságot is mellőznénk, érdemes lehet megfogadni az alábbi tippeket.
Magyarországon jellemzően február-március hónapokban tetőzik az influenzajárvány, de a tavalyi az elmúlt 10 év egyik legintenzívebb járványának számított. 2015-ben a 3-11. héten több mint félmillió ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.Hogyan ismerhetjük fel az influenzát?
Az influenza hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei közé tartozik a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. Az idősebbeknél vagy az immunhiányos betegeknél esetenként az is előfordulhat, hogy nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett pedig néha gyomor- bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak. Ilyen lehet a hasmenés, hányinger vagy a hányás. A betegség lappangási ideje általában 1-4 nap, maximum 7 nap.
Mi a teendő, ha az influenza tüneteit észleljük magunkon?
A legfontosabb, amint az influenza tüneteit észleljük magunkon, akkor maradjunk otthon és igyunk nagyon sok folyadékot és szükség esetén csillapítsuk a lázat. Amennyiben kónikus betegségben szenvedünk, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapotunk, vagy szövődmények lépnek fel, akkor vegyük fel a kapcsolatot a háziorvossal, gyermekorvossal. Ekkor ugyanis az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges korházi beutalásról. Ilyenkor pedig fokozottan figyeljünk a higiénés szabályok betartására.
Hogyan védekezhetünk?
Ne használjunk közös poharat, vagy evőeszközt
A fertőzés esélye csökkenthető, ha nem iszunk, vagy eszünk a közösen használt tányérból vagy pohárból, illetve ha az evőeszközöket sem cserélgetjük egymás között, ugyanis cseppfertőzéssel nagyobb eséllyel lehet elkapni az influenzát.
Aludjunk eleget
Bár már unalomig ismételt dologról van szó, mégis igaz. A megfelelő mennyiségű alvás ilyenkor különösen fontos, ugyanis az alváshiány miatt könnyebben legyengülhet az immunrendszerünk, és hamarabb megbetegedhetünk.
Oltsuk be magunkat
Az influenza megelőzésének a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük. A betegség elleni védőoltást érdemes minél hamarabb beadatni, hogy legyen elég idő a védettség kialakulásához, amihez körülbelül 10-14 nap szükséges. Hazánkban egyébként az elmúlt évekhez hasonlóan 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltásához. Aki eddig még nem tette meg, annak érdemes most felkeresni háziorvosát, aki eldönti, hogy jogosultak vagyunk-e a térítésmentes influenza elleni védőoltásra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mossunk gyakrabban kezet
Igyekezzünk minél gyakrabban kezet mosni meleg vízzel és szappannal, legfőképpen étkezések előtt. Ezen felül jól jöhet, ha mindig van nálunk kézfertőtlenítő arra az esetre, ha nem tudnánk kezet mosni.
Igyekezzünk elkerülni a betegeket
Bár sokan a munkahelyen sem adják többiek tudtára, hogy betegek, azért észrevehető, ha valaki náthás, vagy influenzás. Érdemes ilyenkor inkább kerülni őket, akár a munkahelyen, akár a tömegközlekedésen, illetve a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi) is mellőzni.
Ha tehetjük, dolgozzunk otthonról
Bár nem mindenki teheti meg, hogy otthonról dolgozzon, akinek van rá lehetősége, jobban jár, ha kihasználja. Ráadásul otthonról sokkal kényelmesebb is dolgozni, és kevesebb eséllyel kapjuk el az influenzát. Azonban a lakásban is érdemes odafigyelni rá, hogy rendszeresen szellőztessünk, és tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







